Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 7. Griger Miklós beszéde a vármegyeházán állított emléktábla avatásán (1930)
a halottak lovagolnak gyorsan,140 hanem a történelmi események is túl sebesen vágtatnak a feledés éjjelébe, s hogy a magyarság a nemzeti ébredés ünneplő érzéséből ismét a pislákoló eszmék, nyavalyás érzések s lohadó lelkesülés zónájába, s a nagy nemzeti reakció felséges viharából az aléltság, kishitűség, lemondás s lethargia poshadt lagúnájába került. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Kálváriajáró nemzet vagyunk... Ezer éve járjuk a kálváriát, s nem tudjuk, hogy a stációkból mennyi fogyott már el, s mennyi van még bátra. Annyi bizonyos, hogy nincs ország, melynek története gazdagabb mártírokban, mint a miénk, s nincs az országnak egy zuga, ahol a magyar nemzetért nem haltak meg vitéz magyarok. Szent Ambrus a milánói templom földjéből felvett egy maroknyit, megnyomta, s vér folyt belőle. „Nézzétek, hívek kiáltott a szent püspök — nézzétek milyen szent ez a föld: vértanúk vére szivárog belőle.” Ilyen szent a magyar föld is: nincsen olyan röge, melyre nem hullott, melyet nem áztatott magyarok vére, mégpedig nem zsoldért, nem zsákmányért, nem dicsőségért, hanem élet-halál harcban a nemzet fennmaradásáért. Hosszú századokon át, ezer éven keresztül, véres csatákban hullottak el legjobbjaink... S az eredmény? Trianon. Ellenségeink, mint a római katonák Krisztus köpenyére, kockát vetettek Szent István palástjára: szétdarabolták s megosztozkodtak rajta; összeült Párisban a szinhedrion,141 és hurcoltak bennünket Pilátustól Heródeshez, és hamis tanúk álnok vallomására felfeszítettek minket. S az írástudók és farizeusok még mindig együtt ülnek - hol Párisban, hol Genfben, hol Hágában -, és pártfogolják, bátorítják a Barrabásokat. Ezer év folyamán sokat szenvedett, sokat vérzett a magyarság, de szégyenpírral arcán, fejhajtva és szemlesütve csak egyszer ment el kaudiumi járom142 alatt: az 1918-19. évi forradalmak idején, amikor belső romlás ült rá a hazára, s belülről támadt ellenség törte le alkotmányát, szétzúzta pajzsát, bemocskolta zászlaját, kidöntötte erkölcsi életének pilléreit, romba döntötte a trónt, s feltolta rá a saját arcátlan törpeségét, amikor sebeinkből patakzott a vér, melyet nem ellenség a frontokon, hanem zsoldos hóhérok ontottak itthon a nemzet testéből... Ellenségeink, sírásóink, a csehek, rácok, oláhok örömmel gondolnak vissza arra a pár hónapra, arra a magyarságra és Magyarországra, mely - szerintük - mintaképe volt a demokráciának és pacificizmusnak, mely nem ismert nemzeti önérzetet és történelmi hagyományokat, - ám minden jóravaló, becsületes ma140 Utalás Gottfried August Bürger: Lenore című balladájára (1773). 141 Szinhedrin, szánhedrin: A történelmi zsidóság legfőbb törvényszéke, 71 fős testület. 142 Kr.e. 321-ben a római hadakat Caudiumnál megverő szamniumi hadvezér, Telesinus a legyőzőiteket megszégyenítésként arra kényszerítette, hogy egy jármon bújjanak át. Függelék 178 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V.
