Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 2. Griger Miklós: Üdvözlégy Mária, Béke Királynője! (1916)
2. fővel s hangos, kérkedő szóval járt közöttünk a hitetlenség, istenkáromlás és istentagadás. Színpadaink, regényeink és sajtónk moslékot tálaltak finom papíron, ezüst tálcán. A művészet fölkent papjai közül sokan rosszabbak voltak a csatornatisztítóknál, mert míg ezek elvezették a piszkot, amazok lelkűkbe vezették azt. Kultúránkon ijesztő hullafoltok verődtek ki. Úrrá lettünk egyes természeti erőkön a technika révén, de rabjaivá váltunk alacsony ösztöneinknek. Elménk a felhők között röpködött, de lelkünk a sárban fetrengett. Beleszédültünk saját nagyságunkba, s önteltségünkben a Mindenhatónak üzentünk háborút. „Non serviam, nem szolgálok Istennek!” - volt jeligénk és életszabályunk. Az Ur jászola hidegen hagyott, keresztje nem vonzott, legszentebb testével és vérével vagy egyáltalán nem, vagy fölötte ritkán táplálkoztunk. Gazdagok voltunk földi kincsekben, de szegények Isten kegyelmében. Légió volt azok száma, kik Krisztust trónjáról letaszítani, szeplőtlen jegyesét, a katholikus Egyházat gúzsba kötni és sárba tiporni, a magyar szent korona keresztjét letörni, a feszületet az iskolákból kidobni, a vallásos erkölcsöt s [az] erkölcsös vallásosságot a lelkekből kilopni akarták. Elhagytuk az Isten útjait, hűségünket megszegtük, lidércfényeket követtünk. Azért panaszkodott az Ür, a mi Istenünk: „Mindnyájan elhagytatok engem”,60 mily haszontalan lettél én népem, a bűn útját taposván. De gonoszságod nem marad büntetés nélkül! S azért tört ki a jobbak kebléből a kiáltás: „Ez így nem mehet tovább! Tisztító viharnak kell támadnia, hogy magunkra eszméljünk, a hitközöny álomkórjából felocsúdjunk, s régi erkölcsi nagyságunkat visszanyerjük!” És 1914 nyarán jött a nagy vihar, a tüzes szélvész, és mint valami pókhálót tépte szét azokat az elméleteket, melyek szemfedőknek készültek a vallás számára; az intellektuelek, progressivek s többi ellenségei az ősi hitnek szétrebbentek, mint őszi szántáskor a tücskök; a vérzivatarban elnémultak, mint a kuruttyoló békák, mikor közöltük nagyot loccsan a ló vize; a vérhullámokkal kü[s]zködve, a könnytengerben fuldokolva Péter sajkájába kapaszkodtak; a nemzeti temető romjai, az emberek hekatombái között nem mertek atheisták maradni. Ama emlékezetes nyáron a harcmezők és tömegsírok véres szószékén megjelent a leghatásosabb egyházi szónok, a nagy halál, vigyorgó pofával, üres szemgödrökkel; csontos öklével rácsapott a szószék peremére, s harsonaszóval dörögte százezrek fülébe és leikébe: eddig, s ne tovább! „Kilobbant a tűz, az Isten haragja.”61 Az Ür tüzet gyújtott a ti berkeitekben, mely megemészt mindent körül. „Meglátogatja vesszővel gonoszságaitokat és megtorolja bűneiteket”62, mert igazságosságának karja nem rövidült meg. Csá60 Vö. Jer 19,4. 61 Vö.Jer21,12. 62 Vö. Zsolt 89,33. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 119
