Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 2. Griger Miklós: Üdvözlégy Mária, Béke Királynője! (1916)
Függelék kánnyal vágott szíveinkre az Ür, de hát kőszívet csak csákánnyal lehet megtörni; vérzuhanyt bocsátott reánk, de hát az istenfeledés mámorából csak ez képes kijózanítani. Es azóta zúz bennünket Isten pörölye, görnyednek a derekak, jajveszékelnek a népek, és véreznek a nemzetek... És csak az Úr tudja, mikor lesz vége a nemzetek e véres nagyhetének... Annyi bizonyos, hogy Isten nem akarja a háború borzalmait, mert „nem örül az élők veszedelmén.”63 Bűneinkkel mi fontuk az ostort, mellyel most végig suhint rajtunk; szenvedélyeinkkel mi lobbantottuk lá[n]gra a csatatüzet, mely most testet-lelket perzsel... Megérdemeltük sorsunkat. Az evangéliumi latorral meg kell vallanunk: „Cselekedeteinkhez méltó díjt veszünk.”64 Avagy nem méltán bűnhődünk, s nem „medicinalis operatio”, magyarán: „gyógyító operáció” a háború? Isten házától, az oltártól, a katholikus iskolától, a katholikus sajtótól megtagadtuk filléreinket, de cicomára, divatra, kényelmi eszközökre, dáridóra tenger pénzt költöttünk; most oda kell adnunk a háborúnak azt, amit Istennek adni vonakodtunk. A böjttől irtóztunk, azt hittük, hogy a pénteki böjtölésbe belehalunk; most jó, ha vasárnap kerül hús az asztalunkra. Komfort, kényelem, élvezet volt életünk sava-borsa; most - hacsak hadseregszállítók nem vagyunk - lemondás a mindennapi kenyerünk. A vasárnap megszentelését elmulasztottuk. Iíjaink a játék és sport mellett megfeledkeztek Istenről, s a vasárnapi istentiszteletet kirándulással s turistáskodással pótolták; most hónapokat töltenek a szabad természetben, s vasárnap reggel elfogja őket a csendes vágy templom és istentisztelet után. Némely házban soh[a]sem értek rá imádkozni a sürgős munka, forgalmas üzlet miatt; most üres a műhely, zárva az üzlet. Sok atya és férj mindenütt jobban érezte magát, mint otthon, családja körében; most, mint valamikor Odysseus, sír, ha arra gondol: megpillantja-e még valaha a tűzhelyéről felszálló füstöt. Sok gyermek kerülte anyja tekintetét; most, dúló csaták észbontó fergetegének villámlásai s dördülései közben, imádság küzdi fel magát fiaink leikéből: „Csak még egyszer tekinthetnék jó anyám szemébe, csak még egyszer hallhatnám atyám hangját!” Sok családban zúgolódtak a Teremtő ellen, ha új élethajtással gazdagította családfájukat; most üresek a bölcsők, s élet helyett halál kopogtat ajtajukon. De minek folytassam? Ha lelkiismeret-vizsgálatot tartunk, ha önmagunk, társadalmunk s nemzetünk bűneire gondolunk, mellünkre kell ütnünk, s azt mondanunk: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem; be kell látnunk, hogyha az Ur most végigszánt rajtunk a szenvedések és büntetések szélvészével, sorsunkat megérdemeltük, mert könnyelműen eltékozoltuk az Ég legdrágább ajándékát: Isten kegyelmét. 63 Vö. Bölcs 1,13. 64 Vo. Lk23,41. 120 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V.
