Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 1. Griger Miklós: Mária, segíts! (1915)
1. istenimádás tömjénfelhői szállnak az ég felé. A háború tűzcsóvái világosságot gyújtottak a sötétségben: a halottnak híresztelt kereszténység él, nem tudta megölni a monizmus és szabadgondolkodás, a szabadkőmíves maffia aknamunkája s a szociáldemokrata tábor terrorizmusa. A zsúfolásig telt templomok, az ostromlott gyóntatószékek, az áldozok tömege, a nagy körmenetek s könyörgő zarándoklatok fényszórók gyanánt világítják meg az igazságot, hogy a kereszténység vonzó és hódító erejéből mit sem veszített. S ha valaki Strauss Dáviddal32 ma merné felvetni a kérdést: lehetünk-e még keresztények? - milliónyi tömeg ajkairól zúgna feléje a felelet: „Vajon lehetünk-e? Nem lehetünk mások, s mindörökké azok akarunk maradni. A háború tűzkeresztségében leolvadt lelkűnkről az újpogányság salakja, s bizalommal karoljuk át a kereszt áldó fáját!” A háború vérzivatarában és sötétségében „vexilla regis prodeunt, fulget crucis mysterium”, lobognak a királyi zászlók, s ragyog az Úr keresztje!33 Avagy, édes testvéreim, nem hordozza-e minden nap, mely most reánk virrad, az örökkévalóságot méhében? Nem érezzük-e az örökkévalóság leheletét, melyből kicsendül az Ur hangja messziről és mégis közelről, csendesen s mégis hallhatóan, szigorúan s mégis édesen? Nem halljuk lelkünk suttogását: térj vissza a te Uradhoz, Istenedhez, vissza hozzá s közelebb hozzá? Nem tapasztaljuk, mily lendületesen emelkedünk most az ég felé, mily dúsan arat az isteni kegyelem? Nem vagyunk tanúi az isteni irgalom számtalan csodáinak? Férfiakat, kik ez idén ünnepelték volna ötvenedik évfordulóját ama napnak, mikor utoljára egyesültek az eucharisztikus Jézussal, a háború vérhullámai sodortak az Űr oltárához. Sebesült katonák mondják, hogy bajtársaik, kik menetközben Istenről s parancsolatairól gúnyosan beszéltek, a szuronyrohamos küzdelmekben hangos szóval Jézus kezeibe ajánlották lelkűket. „Hangosan mondd a rózsafűzért, hogy veled imádkozhassunk, s áldhassuk az Istent, ki velünk volt!” - szólnak a bajtársak egy kemény ütközet után olvasóját halkan morzsolgató szerzetes katonára. „A lövészárok imazsámolyommá vált”, — írja egy barátom. „Háborúban az ember nem lehet meg Isten nélkül”, - jelenti egy katona hívem. „Hirdesse ki a szószékről, hogy szánom-bánom bűneimet, s bocsánatot kérek az okozott botrányokért”, - kérlel tábori lapon a másik. „Üdvözlet a csata után. Anyám, imádkozzál!” - e rövid s jelentős üdvözlettel kopog az előbb léha hadnagy-fiú az anyai szív ajtaján. „Skapulárét kérek” - írja egy volt tanítványom, ki szmokingos gavallér korában a galileisták berkeiben üdült és talizmán gyanánt dekoltált szépségek fényképeit hordozta magával. „Amikor a közelemben felrobbant gránát bajtársaimnak meleg vérét s széjjelfreccsent agyvelejét arcomba dobta, s arra gondoltam, hogy a következő pillanatban ez lehet az én sorsom is, 32 David Friedrich Strauss (1808, Ludwigsburg — 1874, Ludwigsburg) német teológus. 33 Egyházi himnusz. Ismertebb fordítása: „Királyi zászló jár elől, keresztfa titka tündököl...” FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 109
