Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
I Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 12. Bakonykuti, 1926. Mayer József plébános jelentése, 1927. január 1. 1. szám / 1927. A bakonykuti róni. kath. plébániától. Lelkipásztori jelentés Az újév hajnalán egy meditáción keresztül végigszemléli a lelkipásztor még egyszer az eltűnt esztendőt, minden eseményével. Visszahívja annak minden felvidító örömeit, de nem zárja ki az árnyoldalakat. Felüti az év folyamán tett feljegyzéseket, s mindeneknek egybevetésével a lehetőség szerint hű képet szerez az esztendőről. Számadás ez bizonyos értelemben önmagával szemben, hogy egyrészt a műit sikerein felbuzdulva a továbbépítéshez erőt és tapasztalatot merítsen, másrészt a balsiker okai után kutatva az újesztendőben e szirteket lehetőleg elkerülhesse. Hiszen a legkisebb falu is ad munkát a lelkipásztornak, s ha a kikezdés nehezebb, s az eredmény szerényebb is, de munka van, s számadásban itt sem hiányoznak az örömöt okozó, felemelő s lelkesítő elemek; viszont a tövisek sem a rózsák mellől, amelyektől csendesen vérzik a megsebesített lelkipásztori szív. Hitbuzgalmi téren plébániámról a következő jelentést tartozom tenni: I.25 Templomlátogatás. Vasár- és ünnepnapokon a szentmisehallgatás tűrhető jónak mondható most már. Sok küzdelem után elértem annyit, hogy a szomszédos Várpalotán levő heti piacot vasárnap híveim nem keresik fel. Ez tömeges volt még pár éve is. Bár három heti piac van, legszívesebben a vasárnapit keresték fel; annyira, hogy vasárnap reggel majd minden második házból kocsi robogott ki, tele emberekkel. A templom persze így üres maradt, mert csak nagyon kis százalékban tértek nagymisére vissza. Piac után kocsmába tértek Várpalotán. Ezen tűrhetetlen állapot éveken át tartott. Hiába prédikáltam, akiket illetett, úgysem hallották. Erre a jobb-lelkűekkel magánbeszélgetéseimben kezdtem erre kitérni. Lassan-lassan sikerült eredményeket látnom. Végre felhasználom a nagyböjt minden vasárnap délutánján a felnőttek számára tartott katekézist: a szentmiseáldozatról s az Anyaszentegyház második parancsáról beszélve részletesen. Ezen katekéziseken jelen volt úgyszólván az egész község. Ennek eredménye lett azután a mai örvendetes helyzet: a vasárnapi s ünnepnapi szentmisét igazán csak kevesen mulasztják el. Várpalotára pedig csak halaszthatatlan ügyben mennek, s akkor is gyalog többnyire, mert tudják híveim, hogy házam előtt kell elhajtaniok, s én ezt figyelem. Keresik is aztán a mentegetésre az alkalmat. Szükség esetén pedig ha bemennek, úgy elért [em] azt is, hogy ott hallgatnak szentmisét. Sajnos már nem ilyen a filiális híveim26 buzgósága. Alig járnak egyszer-kétszer egy esztendőben. Kutattam ennek oka után. A legtöbb ok gyanánt a ruhátlanságot, és azt említette, hogy németül van az istentisztelet. Tényleg: ők a pusztán mind magyar anyanyelvűek. De hiába magyarázom, hogy a szentmise a lényeges, s nem hogy milyen nyelven énekelnek. Én azonban más okot is figyeltem a béres sorban levő magyar híveimnél. Ugyanis a gazdaság a családfőt - s ha van felnőtt férfi családtag, azt is - annyira igénybe veszi hétfőtől szombatig, hogy az igazán a családja, illetve kis háztartása körül e napokon semmit sem végezhet. Pedig csak akad olyan, amit a nő nem végezhet el. Ez mind vasár- s ün25 Kéziratban itt még arab számmal, de később római számozásra vált át a szerző. 26 A filia korabeli neve Kuti puszta. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 43
