Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
A lelkipásztori jelentések és forrásértékük változásai egyházmegyénkben
A lelkipásztori jelentések ésforrásértékük változásai egyházmegyénkben konstelláció mellett alapvetően a plébános személyes kvalitásaitól függ, hogy mennyire képes kezdeményezései mellé állítani a politikai községet. Az 1926-os választásokról szóló beszámolók is vegyes képet mutatnak. Van, aki papként elsősorban a korteskedés lelki kihatásait érzékeli: „a vele járó etetés, itatás, dorbézolás, ellenségeskedések, veszekedések, hivatalos és nem hivatalos erőszakoskodások révén [... ] zavarólag hatott a plébánia híveinek lelki életére” (106a) - írja Felber Géza Nagykovácsiból, többen pedig az izgatott hangulat miatt eltekintenek a családlátogatásoktól vagy a tervezett missziók megtartásától. Noha a választási eredményekre egyházi szempontból kevés a panasz - Csöngedy Gyula és Griger Miklós személyében két papképviselője is van az egyházmegyének -, tapintható a félelem az ateista szociáldemokrata tendenciáktól. Kudó Józsefet, Érd plébánosát nem is csapják be az adatok: „a szavazatok többsége Csöngedy kanonok úrjavára esett, de ez nem tekinthető a falu őszinte megnyilatkozásának, mert a „szegényekpártjára ” nem mertek szavazni" (63). ISKOLÁK, IFJÚSÁGI EGYESÜLETEK Bő információkat kapunk az iskolákról, különösképp a tanulók valláserkölcsi neveléséről. Tapasztalva a szülők generációjának szentségektől való húzódozását, érthető, hogy az ifjakat a gyakoribb - évi 4 - közös gyónással, áldozással szeretnék felkészíteni aktívabb hitéletre. A hitoktatás eredendően a papság feladata, szinte csak a nehezen és ritkán megközelíthető pusztai iskolákban hárul a civil helyi tanítóra a feladat. Mihalovics Margit személyében azonban felbukkan már az első főállású civil hitoktatónő is az egyházmegyében, aki nagyon komoly megbecsülésnek örvend (28a, 29). Már az iskolában megkezdődik az életkornak és nemnek megfelelő hitbuzgalmi egyesületekbe való tömörítése a diákoknak, melyek keretet adhatnak a pubertáskori krízisek áthidalásának is. Komoly nehézséget jelent azonban a papságnak az iskolapadból kikerült ifjúság ellenőrzése és nevelése. A levente intézménye megoldásnak tűnik sok helyütt erre, hiszen épp e korosztály ifjait tömöríti, és vezeti el néhol a templomba is. Csakhogy az állami kezdeményezésre létrejött félkatonai szervezet helyi vezetőiből gyakorta hiányzik az egyházias szellem, ami esetenként jól megfigyelhető az alaki gyakorlatozások időzítésében. Ez a viszony tehát alapvetően ambivalens. NEMZETISÉGI KÉRDÉSEK Az egyházmegye nemzetiségi szempontból roppant kevert képet mutat. Katolikusok között jelentős a német (sváb) és szláv (tót) népesség, a Duna menti rácok egy része görög katolikus. Utóbbiakból a háború utáni propaganda miatt többen a Délvidékre költöztek, hitüket is elhagyva (60b, 143a). A kevert lakosságú falvakban a szentmisék - pontosabban a miseénekek és prédikáció - nyelvének kérdését általában a rég beállt hagyományok szabályozzák. Ez az egyensúly azonban ingatag, bármilyen belső nemzetiségi elégedetlenség lecsapódhat a kialakult arányok vitatásában is. Ezekben a falvakban a képviselőválasztások harca is nemzetiségi színezetű. A „sváb lélek” megítélése és jellemzése nagyon vegyes képet mutat. Kiemelik a hitükhöz, szokásaikhoz való ragaszkodást a pilisi falvakban, épp az ellenkező okokból korholják őket Zsámbékon vagy Nagytétényben. A nemzetiségi ébredés kétségkívül erősebb a svábok között. A Deutsches Kulturbund munkáját általában gyanakodva nézi a papság. A kényes helyzetbe került Babies György biai lelkész vélekedése már-már általánosnak tekinthető: „Magam is sváb szülőknek vagyok a gyermeke és megFORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 17
