Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztorijelentések, 1924-1926 socialisták és kommunisták táplálták és táplálják bennök, hanem még - ha nemis készakarva - azok is, kik szavazataikat óhajtották megnyerni, bár nem kapták és nem is kapják meg. Különben a házhelyeket már megkapták és az örökbérleti földeket [is]; és jobb napszámot kapnak mint bárhol, de mindez ki nem elégíti őket. És mivel jól tudják, hogy hit- és erkölcsellenes felfogásukat a kath. hit és prédikáczió nem erősíti, sőt nem is helyesli, azért nem kell nekik, és az ő felfogásukkal ellenkező, azt nem helyeslő beszédet - bárki részéről jön az - még csak meghallgatni se akarják. Ezen felfogásban található magyarázata annak is, hogy vasár- és ünnepnapokon is dolgoznak, és nincs hatóság, mely a törvénynek érvényt szerezne. Azt mégis meg kell jegyeznem, hogy az uradalom itt a cselédekkel nem dolgoztat. Bár így volna vagy lenne másutt is! A socialista törekvések ellensúlyozására húsvét másnapján gyűlés lesz. 9. Ami a hívek meglátogatását illeti, az tovább folyt, bár az idén már lassabb tempóban, minek oka az, hogy az előszállási plébánia missio-terület; a hívek az anyaegyháztól - Előszállástól - 3-12 kmet távolságban laknak 7 pusztán és 3 szőlőhegyen, ami nemcsak meglátogatásukat gátolja, hanem a híveknek is nem kis mértékben nehezíti meg az isteni tiszteleten a részvételt; azért hoztam be évente 5 sz. misét a puszták iskoláiban és egyik szőlőhegyen — hol iskola van -, amikor sz. gyónásukat és áldozásukat a felnőttek is elvégezhették, és a húsvéti gyónást, de még a karácsonyit is el is végezték. Különben a betegek látogatását, mikor többen szoktak összejönni, felhasználtam arra is, hogy a vallás^] és erkölcsi életök ápolására is figyelmeztessem őket, vagy pedig összegyűjtöttem őket, hogy vallás kötelmeik teljesítésére buzdítsam őket. 10. A hívek vallási és erkölcsi érzületének ápolása végett karácsonykor volt színelőadás, és a sz. év alkalmából Róma ismertetése vetített képekkel a pusztai iskolában. 11. Végül felemlítem, hogy a plébánia- és kántorföldek értékelése még nem történt meg, de hiszem, hogy az év folyamán az is meg fog történni, miután be lesz fejezve a bíróság által megjelölt földek kiosztása. Az egyházi adók kevés kivétellel befolytak. Előszállás, 1926. január 21-én Légár Hugó lelkész 58. Előszállás, 1926. Légár Hugó lelkész jelentése, 1926. december 31. Jelentés az előszállási r. k. plébánia hit- és erkölcsi életéről az 1926. évben 1. Sz. mise. Sz. mise volt minden vasár- és ünnepnapon l/[2] 8-kor és 10 órakor. A 1/2 8-kori sz. misén a gyermekek énekelnek, és a mise főbb részein hangosan imádkozták a megfelelő imákat; így volt ez minden hétköznapon is [a] 1/4 8-kor tartott sz. mise alatt. Október havában a sz. mise alatt a rózsafüzért imádkozták, és nagyböjt péntekén [sic!] a fájdalmas olvasót. A mise végén a pápai imádság után 3 Miatyánkot és 3 Üdvözlégyet imádkoztunk a püspöki kar által előírt imádsággal a hazáért. Ugyancsak minden nagymise után imádság volt a hazáért, úgy, mint a püspöki kar 1919-ben előírta. Kismisére kevesebben jártak; de a nagymisék alatt telve volt a templom, sőt zsúfolt a nagyobb ünnepek alatt, hacsak a rossz idő, a járhatatlan utak akadályul [nem] szolgáltak. Az Előszálláson kívül levő pusztákban 5-5 alkalommal tartottunk sz. misét prédikáczióval; sz. misét megelőzőleg és a megelőző délután gyóntatás volt, és a sz. mise alatt sz. áldozás. Karácsonykor és 162 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.