Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 húsvétkor, valamint a sz. év búcsújának elnyerése végett még a felnőttek is majdnem kivétel nélkül elvégezték a sz. gyónást és áldozást. 2. Sz. beszéd. Oltárbeszéd volt minden vasár- és ünnepnapon 1/2 8-kor tartott sz. mise alatt, minden vasár- és ünnepnapon a nagymise előtt, nagyböjt vasárnapjainak litániája előtt és az év utolsó napján este; adventben pedig a roraték alatt katekézis volt. 3. Szentségek a. / Keresztség. 1926. évben 142 szülött vette fel a keresztséget. Keresztség nélkül egy sem halt meg, 2 húzókeresztségben részesült. A 142 megkeresztelés közül 2 törvénytelen volt és 2 polgárilag törvényes; 3 koraszülött volt, de azért keresztségben részesült. Mivel a halottak száma 58 volt, azért a születések száma 89-czel múlja fel [ül] a halottak számát; sőt mivel ezek közül 27 felnőtt volt (7 [éven] felül), 116 volt az életben maradt gyermekek száma, ami - főleg a mostani egykéző világban - jó erkölcsi érzékre mutat, és azt bizonyítja, hogy - hála Istennek - itt nem volt egykerendszer. b. / Bérmálás. 1926. máj. 16-án d.u. 266 fi és 240 nő vette fel a bérmálást. Az alapi hívek közül 3 fi és 3 nő; hercegfalviak közül 1 fi; dunaföldvári 3 nő. c. / Oltáriszentség. A 3955 hívőre 5970 áldozás esett. Az áldozásból 48% esik a gyermekekre, kik 5 alkalommal áldoztak - az előszállásiak minden hónap 1. vasárnapján - és a felnőttekre 52%. Az áldozok száma még nagyobbra is tehető, ha figyelembe vesszük, hogy sokan a dunaföldvári sz. ferencrendieknél végezték el a sz. gyónást és áldozást, mert Dunaföldvárra szoktak heti vásárra is járni. A szentév búcsújának elnyerése végett a leventéket is sikerült kevés kivétellel a szentségekben részesíteni. d. / A sz. gyónás megkönnyítése végett mindennap a sz. mise előtt fél órával — az adventi időben és nagyböjt alatt 1 órával - előbb már a gyóntatószékben voltam. Nagyböjt szerda délután, advent 3. vasárnapját megelőző délután egy ferencrendei atya is volt, valamint az itt levő ciszterci atyák közül is 2, mint rendkívüli gyóntató atyák. e. / Ez évben 27-ből 20 vette fel a végső szentségeket, 7 nem. Ezek közül 2-t szélhűdés ért, 2 erőszakos halállal múlt ki, 1-t szívbaj ölt meg. A 2 váratlanul elhunytnál is mentségül hozható fel a váratlanul megkövetkezett [sic!] halál. f. / Házasságot 39 pár kötött, ezek közül 2 vegyesházasság volt az egyház színe előtt. Tisztán polgári vagy másvallású templomban nem volt, mint erről a polgári anyakönyvbe való betekintéssel meggyőződtem. Az idén 3 házassággal volt kevesebb, mint tavaly. 4. Szentelmények. Az egyházban szokásos szentelményekben is részesítettük a híveket. A búzaszentelési körmenetet sz. Márk napján tartottuk meg. 53 [-an] haltak meg, éspedig 7 éven aluli 24; héten felüli 29. Temetés alkalmával a kántori ének előtt elvégeztük az előírt magyar imádságot. 5. Az ájtatosságok közül megtartottuk az adventi időszakban a m. püspök által elfogadott módon a szentévi búcsújárást nemcsak Előszálláson, hanem az egyes pusztákon is; és alig maradt el ezek közül még férfi is, ki ne vett volna részt a búcsú elnyerésére előírt feltételek teljesítésében. Az ájtatos társulatok közül volt sz. Olvasótársaság éspedig Előszálláson kívül az egyes pusztákon és szőlőhegyeken. A sz. Szívtársaság tagjai főkép[p]en az 1. pénteken vagy vasárnapon gyónást és áldozást végeznek. A gyermekek részére a Szívgárdatársulat volt, melyet a s. lelkész és Fent Blanka tanítónő vezettek. 6. A keresztény jótékonyság gyakorlása végett gyűjtés volt: vízkereszt ünnepén a missio céljára; a sz. sír látogatáskor (278.900 K); pápai fillérekre sz. Péter ünnepén (321.600 K); Jézus Szíve szövetségének céljaira (400.000); Jézus sz. gyermeksége társulatnak (250.500). Ezen összegeket az egyházFORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 163