Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
A lelkipásztori jelentések és forrásértékük változásai egyházmegyénkben
A lelkipásztori jelenlések ésforrásértékük változásai egyházmegyénkben kisebb településre is maga ment bérmálni, ezeket közvetlenül megelőzően canonica visitatiokat is végzett. A hívek adekvát megszólításához szükségesnek látszó információkat ennek során személyesen, illetve munkatársai révén, elsősorban az esperesek útján szerezte be. Személyes jelenlétének egyházközség-szervező hatása is lett.12 E közvetlen tapasztalatok egy bő évtizedig pótolták a plébánosoktól származó lelkipásztori jelentéseket. 1940-től azonban már ismét narratív beszámolók készítik elő egyházmegyénkben a bérmálásokat.13 ÉRDEKESSÉGEK A LELKIPÁSZTORI JELENTÉSEKBŐL (1924-26) Természetesen egy adott év lelkipásztori helyzetét és eseményeit csak tágabb kontextusban lehet helyesen értelmezni. Erre több pap is felhívja a figyelmet. „A világháború, a communismus és az ezekből eredő nyomor és szenvedés annyira elvadította a lelkek egy részét, hogy azok kijózanítása, és a helyes útra való visszaterelése csak Isten segítségével, kitartó erős munkával és a lelkész által nyújtott jó példával és élete szentségével eszközölhető." - írja Pelczner Mihály, Tárnok plébánosa (186a). Törökbálinti kollégája, a nagy tekintélyű Weicher Miklós sommásan így fogalmaz „a háborúban nem csak hőseink estek el, de velük együtt elpusztult sok, még az életnél is becsesebb erkölcsi érték is!” (193a). Az elveszítettekért való imádság, vagy a Hősi halottak kultusza még a húszas évek közepén is egybe tudja forrasztani a közösségeket. Egy-egy település határain túlmutató a hősi emlékművek állításának, megáldásának ünnepe (pl. 130b, 166.). ELSŐDLEGES LELKIPÁSZTORI KÖTELESSÉGEK A jelentések általában részletesen foglalkoznak azokkal a lelkipásztori teendőkkel, melyek eredendően és hagyományosan elvárhatóak egy paptól. Gyakorta érezzük azonban azt, hogy ezek tárgyalási rendje valójában nem a szerzők belső értékrendjéből fakad. Inkább egyfajta válasz a főpásztor elvárásaira és a zsinati dekrétum előírásaira — néha annak megfogalmazásait is idézve. így találkozhatunk az életszerű jelentésekben szinte szokatlanul szárazán annak a gyakori kimondásával, hogy a pap pontosan kezdi miséit meg (DS. 70.§), hogy az előírt szentségimádásokat és litániákat megtartja (DS. 68. ill. 71 .§), vagy hogy a szentségek kiszolgáltatására mindig készen áll (DS. 72.§). A pap azonban nem csak önmagáért felelős. Néha húzódozó híveit is rá kell vennie vallási kötelezettségeik teljesítésére. Elsősorban a legalább évi egyszeri gyónásra és áldozásra, melynek megszervezésére mindenhol nagy gondot fordítanak. Ennek hagyományosan a kitüntetett ideje a húsvét; de sok helyütt az a tapasztalat, hogy a mezőgazdasági munkák miatt ilyenkor a híveket nehezebb összeterelni, mint a karácsonyi felkészülésre. A jelentett arányok megerősítik a közvélekedést: eredendő lelki alkatuk miatt a nőket inkább, a férfiakat nehezebben lehet rábírni a szentségek vételére. Hogy ne lehessen a helyi plébános személye a gátja a kegyelemnek, a zsinat kötelezően előírta, hogy évente legalább egyszer a plébános szervezze meg, hogy idegen pap prédikáljon és gyóntasson templomában. (DS. 74.§) A papság döntő többsége elfogadta ezt a döntést, de néhány jelentésében az idegen gyóntató kudarcairól való beszámoló (47, 102, 129, 145a, 162, 189a) a rendelkezéssel szembeni értetlenséget mutatja. Egész közösségek lelki folyamataira kiható, nagyszabású, többnapos lelkigyakorla12 Shvoy Lajos: Önéletrajz. Szerk.: Mózessy Gergely. Források a Székesfehérvári Egyházmegye történetéből I. Székesfehérvár, 2002. 48-72. Vö.: Lit. Enc. 1928/III. 20. (689/1928.: Rendelkezés a bérmálás rendjéről). 13 SzfvPL - No.7224. csomó iratai, 1991-től: No.7276. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 13
