Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
A lelkipásztori jelentések és forrásértékük változásai egyházmegyénkben
A lelkipásztori jelentések ésforrásértékük változásai egyházmegyénkben művelődéstörténetileg kifejezetten érdekesek e számadatok. Általában csak kevesen olvasnak és drágállják a lapokat, - kiderül ellenben, hogy eredendően egészen más profilú egyesületek sokszor olvasókörként is funkcionálnak. A sajtóstatisztika rendszeres bekérése nyilvánvalóan azt a célt is szolgálta, hogy a papok ne lankadjanak a jó sajtó propagálásában, jobban magukénak érezzék a kérdést. A lelkipásztori jelentések készítésének első esztendejében, 1924-ről szólva sok plébános meg is elégedett a két, már megszokottnak tekinthető adatsor megküldésével; vagy ha írt is szöveges jelentést, abban markáns helyet követelt magának e két kérdéskör. Ezt nem csodálhatjuk. Prohászka szempontjai nem hagyományos kérdőpontok voltak, és ez a papok egy részét kifejezetten zavarba hozta. Dittrich István sóskúti adminisztrátor így fogalmazott erről: „mondhatom, félek és szepegek, mert nem tudom, mi módon és hogyan és miről tegyek jelentést, mert semmi támpont nem adatott, sem kérdések nem intézteitek, sem schema nem küldetett, melynek alapján és útbaigazítása mellett a jelentést megtehetném, s azért félek, hogy a jelentés hiányos, ha nem egészen hibás lesz. ” (168b). Miller József budakeszi esperesplébános azt a véleményét sem rejtette véka alá, hogy ilyen módon értelmetlennek látja a jelentéstételt: „Teljesen átfogó és mindenre kiteijedő jelentést csak akkor lehet készíteni, ha a Deer. Synod, erre vonatkozó rendelkezései külön összeállításban pontokba foglalva, statisztika [i \és számadatokkal támogatva, bizonyos előírás szerint lenne öszszeállítható. Addig ezek a jelentések sem egyöntetűek nem lesznek, sem biztos támaszt a hitélet megítélésében nem nyújtanak” (31). Fritzenschaft János etyeki plébános pedig folyamatosan, még 1927-ben is az egyházmegyei nyomdát zaklatta - nem létező - formanyomtatványokért (64-65). Az első esztendőben beérkező szövegek tartalmi, formai, stiláris szempontból egyaránt roppant változatosak. Volt, aki jelentéstételi kötelezettségét lelkiismeret-vizsgálatként fogta fel, mint a csőri Preiner István (47), vagy a budafoki Poós Rezső, aki így zárta sorait: „Igen jó ez az évi examen conscientiae!” (27b). Krécsy Károly, Lovasberény plébánosa élete alkonyát érezve hitvallásként összegezte tapasztalatait, hálát adva benne „erőért, egészségértés derült kedélyért" (90a). Volt, aki nem viszszatekintett a kérdezett évre, hanem helyi lelkipásztori programját közölte (61 b). Volt, akinek sorait olvasva az a benyomásunk, hogy csak kimásolta a historia domusból az év eseményeinek leírását (125a), vagy mindössze egy ünnepkatasztert készített (136). A pusztazámori lelkész, Kmoskó Mihály ezzel szemben oly tág történelmi kontextusba helyezte mondandóját, mint a fehér ember hitehagyása és „fajtája” leáldozása (147). PROHÁSZKA PÜSPÖK MINT SZERKESZTŐ A túlzott heterogenitás, ugyanakkor a fogyatékosságok ellenére is elgondolkodtató tartalom a püspököt is cselekvésre ösztönözte. 1925-26 folyamán papolvasói okulására különösebb kommentár nélkül három körlevelében is terjedelmes részleteket közölt öt jelentésből (110a, 112b, 119, l66, 175)8. További két szöveget is előkészített kiadásra, ezek azonban - ismeretlen okból - már nem kerültek sorra (1, 156a).9 Prohászka Ottokár magas színvonalú szerkesztői munkát végzett: csekély mértékben stilizálta a szövegeket, anonimizálta és neutralizálta tartalmukat. Pusztán a megjelentek alapján az olvasók nem tudhatták, melyik honnan származik. A lépés ily módon tehát nem volt indiszkréció; sőt az egyik érintett plébános következő évi jelentése szerint „magas kitüntetésként” élte meg szövegének ilyetén viszontlátását (11 la). A közlés során a püspök nem csak a neveket tüntette el, hanem a Nagyperkáta, Nagytétény, Pázmánd, Solymár és Százhalombatta. Aba, Sárosd. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐI III.
