Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
Milyen megnyugtató volt hallani annak a tanárnak, a magyar katonának okos beszédét. Mostanában nem igen hall ilyen felelősségérzéstől áthatott megnyilatkozást az ember.- Tudja, tisztelendő úr, ki a hazaáruló? - mondotta tovább a kolozsvári útitársunk - Az, aki ostoba módon elriasztotta otthonából a szegény magyarság millióit. Mert nem elég indok a megfutamodásra a szenvedéstől való félelem, a szenvedéstől való szabadulási vágy. Tessék nézni Márton Áron erdélyi püspököt. Ő is megfuthatott volna, de nem tette, mert magyar szíve volt és ez a magyar szíve odakötötte a magyar rögökhöz, ez a magyar szív erőt adott neki arra, hogy vállalja a magyar jövendőt, a szenvedést is. Sajnos sokan vannak mostanában, akiknek a szózat örökképp magyar parancsa csak ünnepi szólam, s mihelyt viharok jönnek, a magyar tájakra, azonnal megfutnak, s bárhova elmennek, nekik csak egy a fontos, hogy tovább sütkérezhessenek a napos oldalon... Áldjon, vagy verjen sors keze... Most ver bennünket. De ha őszinte a magyarságunk, akkor nem tántorít el bennünket ez a verés, hanem ha kell, tíz körmünkkel kapaszkodunk bele az ezeréves magyar rögökbe, hogy semmiféle vihar el ne söpörhessen bennünket. Nem sokáig utaztam ezekkel a derék magyar katonákkal, de ez a rövid út igen tanulságos volt. Várpalota, Inota és Csór községek maradnak mögöttünk, miközben beszélgetünk, s ez a rövid útszakasz engem újra megerősített abban a hitemben, hogy vannak még magyar emberek, hogy nem mindenki adta el magyar örökségét egy hitvány tál idegen lencséért. Dobognak még magyar szívek, s ha ezek egymásra találnak, nem lesz az a germán vagy szláv gőzhenger, mely kiirtsa innen a magyar életet. Mielőtt az autó befordult volna Iszkaszentgyörgy felé, leszálltam. Őszinte kézszorítással búcsúztunk.- Dicsértessék a Jézus Krisztus! - hangzott a katonák köszöntése... Innen gyalogosan jöttem. Fehérvárra nem jött autó. Az ég alján északtól kezdve keleten át egészen délig különféle színű világító rakéták tüze égett. Szép tűzijáték, csak egy kicsit veszélyes, ha a fronton gyönyörködik benne az ember. Mert itt húzódik előttem alig néhány kilométerre a front. Iszkaszentgyörgy irányából gránátbecsapódások hallhatók, Sárkeresztes és Magyaralmás irányában gépfegyverek kattognak. Magányosan bandukolok a város felé. Csak német katonával találkozom. Nem is láttam magyar lakót egész a püspökségig, pedig végigjöttem a hosszú temető mellett, a Palotai utcán és Nagyboldogasszony téren’3 át. Napközben a várost újra csak lőtték. A megyeháza komoly találatot kapott. 1945. február 13. Kedd. Az éjjel nem volt túl csendes. A megszokott lövöldözés. Ma farsangolni kellene a városnak, de ki gondolhat ilyen időkben a jogos szórakozásra is. Komor farsang volt az idei, s nem tudjuk, hogy mit rejteget számunkra a nagyböjt. Délelőtt tíz óra után megjelent a püspökségen két csendőr egy civil ember kíséretében azzal, hogy a püspökség három tehene közül egyet elvisznek a katonáknak. Magyaráztuk nekik, hogy a tej miatt tartottuk ezeket. Sok család kapott innen tejet. S ha nem tudunk tejet adni, azt nem mi papok, hanem számos fehérvári kisgyermek fogja megsínyleni. Hiába minden indokolás, a tehenet elviszik. A katonaságot sohasem tartottam olyan intézménynek, mely szolidáris volna a néppel. S most ez az együttérzés még jobban hiányzik belőlük, mint eddig. Szomorú dolog ez, de bármennyire fáj is, meg kell állapítani, az ilyen elvitathatatlan tényeket. Ünnepi megnyilatkozások alkalmával azt szokták hangoztatni, hogy a magyar társadalom beteg, mert áthidalhatatlan szakadás van benne. Ennek a szakadásnak eltüntetése érdekében mulaszthatatlanul szükséges olyan hadsereg szervezése, mely tudatában lesz annak, hogy nem a nép, nem a nemzet van őérette, hanem megfordítva. 53 53 Ma: Palotai út és Piac tér. 51
