Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
Nem az írógép értékéről volt szó akkor, amikor mindenáron menteni akartam azt, hanem fájt ez a lehetetlen eljárás. Az oroszok nem vittek el a püspökség épületéből semmit. Ők ellenségeink voltak. A németek, akik fegyverbarátaink, nem hallgatnak semmiféle érvelésre, hanem hatalmi erővel elviszik a püspökség írógépét. Tudom, hogy fronton vagyunk. Azt is tudom, hogy a katonaságnak itt mindent szabad. De mégis szerette volna remélni az ember, hogy annyi tekintettel az európaiságára büszke német hadsereg frontkatonája is lesz az egyházi intézményekre, mint amennyivel az orosz katonák voltak. Sajnos a helyzet nem így van. S az írógépet elraboló hadnagy temesvári születésű. Ha ő már nem is, de szülei alig egy emberöltővel ezelőtt még a szentistváni magyar nemzetnek voltak polgárai. S az unoka, kinek őseit ez a nemzet befogadta, most ellenségként fosztogatja azt a Magyarországot, mely már halálos sebében a végső perceit látszik élni. Ki tudja, élne-e a hadnagy úr, ha egykor ősei nem kaptak volna menedéket és mindennapi kenyeret a most annyira lekicsinyelt Magyarországtól. Milyen végzetes nép vagyunk!50 Bátran elmondhatjuk ezt Adyval! Végzetes nép vagyunk, mert az itt élő nemzetiségek, akiket kebelünkön melengettünk, most, amikor rosszul megy a sorsunk, ellenségeinkkel együtt életünkre törnek. Aztán egyedül vagyunk! Nagyon egyedül vagyunk mi, szegény magyarok. Kívánatos, hogy valamennyiünk ráébredjen erre. Hiába van a nagy nemzetekbe vetett minden remény. Hiába udvarolunk Berlinnek, hiába kacsingatunk Moszkvába - mindketten csak kihasználni akarnak bennünket. Soha olyan világosan nem élt bennem a meggyőződés, mint az elmúlt két hónap eseményei nyomán most él bennem, hogy a közép-európai, Duna-völgyi kis nemzeteknek össze kell fogniok. Egyik ú.n. nagy népnél sem vagyunk értéktelenebbek, mint ahogyan a kis fülemüle sem értéktelenebb az elefántnál, s ennek nem egyéni érdeme, hogy nagyobbra nőtt hústömegeiben amannál. Sapienti sat!51 Szegény magyar nép. Mennyire kifosztott lész, amire ezek a rablóhordák hazánkból [eltávoznak]. Kifosztott az orosz, megrabolt a német - s a legszomorúbb mindebben az, hogy a zöldinges rövidlátás honmentő ténykedésnek látja ezt a szörnyű nemzetpusztítást. De legyen mentségükre, hogy bőreszabott szájuk (amit jártatni nem röstellenek) és tyúknyi agyvelejük (ami a gondolkodásra alkalmatlan) egyetlen vagyonuk. Ma falragaszok jelentek meg a városban és minden gabonanemű beszolgáltatását rendelik el. A falragasz láttán az a furcsa gondolatom támadt, hogy tán a honmentő magyar kormány egybe óhajtja gyűjteni a gabonát, mert a németek így könnyebben tudják elszállítani. Az írógépek és mindenféle bútorok elhurcolása mennyi gondot okoz ezeknek a katonáknak, akik mikor ezeket a sorokat írom, német dalokat énekelve s kiabálva haladnak ablakom alatt. Úgy látszik, még mindig van bor, és nem csak az oroszok szeretik azt, hanem Germánia túlméretezett ambíciójú fiai is a pohár fenekére néznek néha-néha. Mit bánom én, ha a Rajna partján naponként csacsivá isszák is magukat, de német bendőbe sajnálok minden falat magyar kenyeret, és minden csepp magyar bort. A mai események kapcsán annyi probléma tolakodott kérdéssé, lett töprengéssé fejemben. Mi lesz a háború után? Ez a sok mihaszna nemzetiség elhordja-e magát? Nemzetünk sírásóivá szegődtek, és végre komolyan fel kellene készülnünk a nagy leszámolásra. Magyar volt ez a föld hosszú századokon át, s most sem szabad engednünk, hogy idegen érdekek szolganemzetévé silányítsanak bennünket. 50 Utalás a székesfehérvári bazilikán elhelyezett Hősi emlékmű Ady-idézetére: „Be szép ilyen végzetes néppel ugyanannak tudni magunkat”. 51 A bölcsnek [ennyi] elég! - latin. 49
