Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
Ma levél érkezett Csúcs kanonok úrtól, aki Hajmáskérre ment rokonaival, és azt írta, hogy az ősi plébános Somlyai Ambrust52 magyar katonák agyonlőtték. Az oroszok kivonulása után német szövegű írást függesztettek a plébánia falára, melyben az állt, hogy a plébános az oroszokkal cimboráit, velük együtt ivott és nekik nőket szolgáltatott ki. Amikor a lakosság értesült e vádakról, felháborodottan utasította vissza azokat, mint hazug és valótlan vádakat. A plébánost azzal vitték el, hogy a veszprémi ügyészségre kísérik. Másnap pedig a községtől kb. két km távolságra megtalálták az útszéli árokban átlőtt fejjel... Furcsa igazságszolgáltatás ez azzal a papsággal szemben, mely egyedül maradt a néppel a legnagyobb veszélyben. De hát mit is várjunk azoktól a rövidlátó, szűkagyú fajankóktól, akik most Germánia jóvoltából a legfőbb hatalmat gyakorolják. Ezek a gyászvitézek egyéni kis pecsenyéik sütögethetése érdekében eladták a hazát. Szabad prédául dobták oda a nemzeti vagyont... Hazájuk feldúlt védfalából raknak palotát heverőhelyül. De tévednek és szörnyen csalódnak, mert nem lesz nyugodt pihenésük. Munkájukkal kell, hogy magukra vonják az istenverést. 1945. február 12. Hétfő. Az elmúlt éjjel sem volt zajosabb a mostanában megszokottnál. Inkább csak gépfegyverek perlekedtek egymással. Reggel kilenc óra után néhány gránát csapódott be a belváros területére. Nem tudja az ember, hogy ez nagyobb támadás megindulását jelenti-e. Az utcán, Felsőváros irányában német katonák vonulnak fel. Valami tán készül! Délelőtt féltizenkettőkor elindulok Manger Emil tanár, tart. százados úrral Pétre, hogy meglátogassam püspök urat és fogolytársait. Hamar kapunk egy alkalmas magyar katonai autót, mely Hajmáskérre megy. Ezzel utazunk Csőrön, Inotán át Várpalotáig, illetve a Pét-fele vezető út kereszteződéséig. Innen gyalog megyünk Pétgyártelepre. Itt acsendőrörs laktanyájában találjuk az urakat. Éppen ebédelnek. Jól fűtött szobában élnek. Ellátásuk jó. A bánásmód kifogástalan. A csendőrörs személyzete igen finoman és tapintatosan bánik az urakkal, mintha ők is éreznék, hogy méltatlan meghurcolásban van részük. Két óra hosszat beszélgetünk, s a közeli viszontlátás reményében váltunk el. Felkerestem visszafele a várpalotai plébánost, dr. Steixner Antal esperest, majd meglátogattam Gyarmati bányaigazgatót, akinél Bóna dr. úrral és feleségével találkoztam, akik menekülőben vannak nyugatra. Az országúton nem sokáig kellett várnom. Hamarosan jött egy magyar autó, melyre felvettek. Ezzel jöttem az Iszkaszentgyörgy felé bevezető út kereszteződéséig. Az autó Iszkaszentgyörgyre ment. Útközben felejthetetlen élmény volt az autó hátulján meghúzódó három katonával való beszélgetésem. Már sötét volt, amikor az autóra felszálltam. Alig láttuk egymás arcának körvonalait. Beszélgettünk. Arról érdeklődtek, hogy milyen volt az oroszok magatartása a megszállás alatt. Elmondottam. Hallottak már a nők sok szenvedéséről. Az egyik katona kolozsvári tanár volt, s mikor szóvá tettem: mennyire szomorú jelenség, hogy felületes nyilas hangoskodók a hazaárulás vádját emelik az ellen a vezető ember ellen, aki a megszállás alatt is helyén maradt, s így a papság ellen is - megszólalt, és azt mondotta:- Ne törődjenek, tisztelendő úr, az ilyen felületes hangoskodással. Éppen maguknak, papoknak nem szabad komolyan venni az ilyen felületes fecsegést. Mert nem más ez, mint felületes fecsegés. Én, amikor bevonultam katonának - mondta tovább a tanár úr -, a körülém gyűlt diákjaimnak, akik nekem szegezték a kérdést, hogy mit tegyenek egy esetleges megszállás esetén, azt mondottam: én most elmegyek, Fiúk, mert a Haza szólít. Ti azonban itt maradtok, és arra vigyáztok, hogy Erdély tovább is, még szenvedések árán is magyar maradjon. A háború után, ha életben maradok, én is visszajövök. Addig várjatok rám, és ne féljetek attól, hogy esetleg szenvednetek kell. 52 Kéziratban tévesen: Somlai Antal alakban. 50
