Mózessy Gergely (szerk.): Shvoy Lajos: Önéletrajz - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 1. (Székesfehérvár, 2002)

ÉVRŐL-ÉVRE

adorációjába, s megengedve nekik is a szentáldozást ezen a napon is. A Szentsímál nincs kitéve az Oltáriszentség, ellenben nagyszombat este éjfél felé tartható a szentmise. Persze nálunk ezeknek ilyen módon való megtartá­sát megakadályozta, illetve megtiltotta az AEH, s ahol alkalma volt rá, kellemetlenkedett. A hívek mindenütt nagy áhítattal vettek részt a megújított gyönyörű szertartásokon. Ez évben az Országos Papi Nyugdíjotthon Márkus Lajos és Keller lelkiigazgató152 vezetése alatt áldásos működést fejtett ki. Itt talált menedéket a börtön után Baranyai Jusztin, Horváth Sándor, a világhírű dogmatanár, Gábriel Antal, az inasok melegszívű atya. 1977-ben lesz 200 éve, hogy Egyházmegyénket megalapította Mária Terézia és Sélyei Nagy Ignácot153 első fehérvári püspökké kinevezte. Kuthy István prépost-kanonok javaslatára egy történelmi munkaközösséget alapí­tottunk, amely a jubileumig összeállítja és kiadja az Egyházmegye történetét. Dr. Németh László, Mariok István, Fényi Ottó, Simay Kálmán, Sulyok Ignác, Lendvay Zoltán, Horváth Kálmán, Gacs Béla, Pásthy Antal, Csupor Zoltán és néhány fiatal historikus munkájával immár évek óta bújják a levéltárakat, s írják a püspökök történetét. A hitoktatást a szokott módon akadályozták: minden lehetséges és lehetetlen módon. A megyei oktatási osztálytól bizalmas rendelet ment ki, hogy a hitoktató óra előtt és után nem tartózkodhat az iskolában, nem beszélhet a gyerekekkel a hittanórán kívül, osztályzatot nem adhat, szent­képeket nem osztogathat, és ha öt-hat ministránsnál több van egy templom­nál, már feljelentendő. Az éppen a föpásztomál járó Győri személyi előadót kérdőre vonta a püspök a rendelet felől. Az hebegett-dadogott, s a végén azt mondta, hogy ez egyéni túlzás. Ilyen gyáva eszközökkel dolgozott a párt a hitoktatás ellen. A Gazdasági Tanács komoly revízió alá vette az eddigi munkáját. Örvendetesen állapította meg, hogy templomrestauráláshoz és plébánia­renoválásokhoz és építésekhez segélyképpen 257.701.-, kölcsönképpen 95.464,- forintot, összesen: 333.165,- forintot adtunk; új templomokra és plébániákra segélyképpen 271.250,- forintot, kölcsönként pedig 243.509,­­forintot, összesen pedig: 514.700,- forintot utalhatunk ki. A kiadott segély és kölcsön együttes összege: 84.865.- forint volt. Ugyanakkor személyi köl­csönt adtunk 76.300.-, segélyt 71.953.-, összesen: 148.233,- forint értékben. Az elmúlt 8 év alatt országos célokra adtunk 1.115.969,55 forintot, összesen tehát 2.110.117,55 forintot. Az építések egységes irányítására az Egyház­művészeti Tanács keretében Építési Bizottságot nevezett ki a föpásztor Horváth Kálmán vezetése alatt. 152 Keller Lajos. 153 A kézirat tévesen felsőörsi előnévvel illeti. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom