Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-4. szám)
2024 / 4. szám - Antalovics Péter: „Csiszolatlanul is ragyog” (A hetven éve született Sziveri Jánosról)
Antalovics Péter „Csiszolatlanul is ragyog” A hetven éve született Sziveri Jánosról Volt egy költő itt, ezen a vidéken, aki mindvégig következetes maradt. Élt egy költő ebben a tájban, a vajdaságiban?, a magyarban? vagy a pannóniaiban?, ebben a közös, nagyszabású Társ as tervezésben? Élt nem is olyan régen, aki elérte azt, aminél aligha érhet el többet bárki: élete, avagy sorsa, illetve versei, avagy opusa a szakadási pontig (és azon túl) összemosódott. S erről, magunkról mindvégig tudni: úgy érzem, nehezen képzelhető nagyobb teher, ami voltaképpen jóval több is ennél. Vállalás? Ki tudhatja. Másképp nem írhatta volna a már címében is ragyogó önreflexióról árulkodó Delphoi felében, a kíméletlenül, kegyetlenül (sic!) precíz, feszesen a szöveg lezárására, a végre hajló önironikus, cinikus rímekben: „Es fejünkre dől a katedrális / sejtjeink rendje ha szervezetien / a troli zötyög a zöld övezetben / s átverünk hárman mindenkit hiszen / legfőbb művemet fű alá viszem? Gondolkodom, leadási határidőn jóval túllépve. A szerkesztőm talán elnézi. Talán megérti, mennyire nehéz írni arról az emberről, akire már életében felfelé kellett tekinteni. Felfelé, hiszen a vers szavalást igényel, a kimondott, elhangzó köb tészet pedig - tudván tudjuk - magaslatot követel meg: pattanjunk fel valahova, ahonnan messzebbre hallatszik a hangunk, ahonnan többen hallhatj ák és érthetik (?) meg, amit mondunk. Amit mondunk nyersen, közvetlenül, érthetően, világosan, nem sokat teketóriázva, bele az arcokba, ugyanakkor végtelenül csiszoltan, a nyelv minden sallangdehetőségétől mentesen. Mert hiszen „feltárva tényeit vetkőzi le / versem a meddő ornamentikát.” (A Kos jegyében) Nagy feladat elé állítanak ezek a sorok mindenkit, aki valaha arra vetemedett, hogy leírásra érdemesnek tartsa saját gondolatát. Egyszerű, egyszerűbb nem is lehetne, de hatalmas feladat, mert hiszen a költő hiteles példával jár elöl: sorai megvalósítják saját elvárását, amely felé elszámolással tartozik bárki, aki valaha tudomást szerzett erről a szigorú, de igazságos elvárásról (az is, aki ebben a főm mában még nem szerzett tudomást róla). Mert azért legalább titokban tudja, érzi mindenki, aki valaha arra vetemedett, hogy verset írt: a vers - nézzék el a pátoszt - a végtelen közül gondosan kiválasztott egyik, tömör és világos meghatározását kapjuk kinyilatkoztatásként: feltárni, felmutatni, a fény felé emelni a tényt, a tárgyat, hogy ott, a világosban láthatóvá váljanak részletei: „Kínálom magam, érdes szenet: / csiszolatlanul is ragyog? (A Kos jegyében). S ebben a felmutatásban a virtuóz ▼ 1954. márcus 25-én született Sziveri János. 33
