Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 9. szám - Füzi László: „nála mindig volt méreg” (Az öngyilkosság Németh László világában)
70 éves volt ekkor. A Magam helyett című önéletírásában4 kellő távolságtartással számolt be e történtekről: A Nagy költemény írója nem engedhette meg, hogy meghaljak; ő ebben a pillanatban is megvolt győződve, hogy az élet tartogat valamire. Az egész szertartás alatt maradt egy világos sarok a lelkemben, ahonnét mindez, amit csináltam, annak látszott, ami volt: színjátéknak. A harctéri indulatnak azonban már megvolt az irama, tehetetlensége. Megállítani nem lehetett, csak kitéríteni, megalkudni vele. Minden öngyilkosság, amely nem végződik halálosan, gyanús, hogy nem elég őszinte. Ha az ember meg akarja magát ölni, el is pusztítja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ál-öngyilkosok nem szenvednek borzalmasan, s az a kis kitérés, aminek az életüket köszönhették (persze van ilyen is) szándékos csalás. Az ember ilyenkor ős, primitív erők játékszere, amelyekkel szemben a tudata tehetetlen. Az én „csalásom” talán nevetségesebb volt, mint másoké. Elhúztam egy kicsit a bőrt a szívem fölött, s úgy irányítottam a csövet, hogy a lövés egyenesnek lássék, de az útját mégis a bordák és a bordaközi izmok közt vegye. Aztán megnyomtam a ravaszt, s kétszer egymás után kattantottam a mellembe. Ma sem tudom miért, a pisztoly nem sült el.5 Bálint Ágnes, Németh László pszichobiográfiájának megírója ezen a ponton idézi Németh László életrajzi kronológiája összeállítójának, dr. Lakatos Istvánnak a megjegyzését: „Köztudott, hogy a revorver töltény és kibiztosítás nélkül nem működik, tehát a ravasz kétszeri meghúzása ilyenkor kockázat-mentes.”6 Bálint Ágnes írja a következőket is: „Az alakuló identitásnak ebben a zavaros időszakában az ifjú Németh László nemcsak a »bukott forradalmár« és az »elárult barát«, hanem a »megcsalt szerelmes« pózát is magára öltötte”7 – azaz, teszem hozzá a pontos elemzéshez, az önmaga által megélt válságokat tudatosította, s jelezte a külső világ számára. Írói világa az őt körülvevő, tudattalan konfliktusokból, válsághelyzetekből nőtt ki, s ezek határozták meg életének kereteit is. Bálint Ágnes minden eddiginél mélyebben foglalkozott a nagyszülők és a szülők „lélektani értelemben az íróra hagyományozott örökségével”, mindazokkal ▼ 4 Ebben a tanulmányban többször is hivatkozom majd Németh életrajzi írásaira. Elfogadva Gyáni Gábor javaslatát, ezeket az írásokat a narratív identitás megteremtésének szándékából fakadóknak tekintem. Gyáni narrratív identitáson „önmagunk elbeszélés által megoldott újjáalakítását” érti, azt, hogy „miután egy narratív konstrukcióban tárgyiasítjuk magunkat, azzá válunk, amik vagyunk.” Lásd erről: Gyáni Gábor: Miről vallanak Németh László önéletírásai? Tiszatáj, 2008. január, 60–69., idézett rész: 65. Ugyanakkor a tényeket tekintve számos forrás áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az írások referenciális vonatkozásairól véleményt alkothassunk. 5 Németh László: Magam helyett, in: Németh László: Homályból homályba I. kötet, 177–178., Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977. 6 Bálint Ágnes: Télemakhosz bolyongásai, Németh László pszichobiográfiája (1901–1932). Kronosz Kiadó, 2012, 108. 7 Uo.: 107.
