Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 7-8. szám - José Carlos Carmona A csokoládé íze (Futó Andrea fordítása)

51 ahogy mindenki hívta, bevezette Almát a főváros éjszakai életébe. Becki, édesap­jának köszönhetően, elég jól beszélt németül. – Az angol olyan – mondta Almának –, mintha a németet rosszul beszélnék. 1928 vége felé Washingtonban mindenféle európai nyelven beszéltek. A fran­cia volt a diplomácia nyelve, és Washington volt akkoriban az a város, ahol az egy négyzetméterre jutó diplomaták száma a legmagasabb volt. Az olaszok elözönlötték a fővárost. Zsidók jöttek Lengyelországból, Magyarországról és Oroszországból. A húszas években egész Európából özönlöttek a bevándorlók, akik a háború utáni nyomorúság elől menekültek, és egy új élet kezdetéről álmo­doztak az amerikai kontinensen. Becki elvitte Almát a Joe & Mo’s Club-ba, magához ragadta a mikrofont, és csak annyit mondott: „Ő a barátnőm, Alma. Alma Trap.” Majd elkezdte énekelni a fiatal Cole Porter dalát, a Night and Day-t. Alma így tudta meg, hogy az új neve mostantól: Alma Trap. Soha többet nem használta a korábbi vezetéknevét. 25 Az új Alma Trap minden éjszakáját estélyeken és klubokban töltötte. Mindig Beckivel szórakozott, mivel a férje, Mel soha nem volt az Államokban. A távollé­tében, amikor csak tehette, a lánykori nevét használta, kicsit neheztelésből amiatt, hogy Mel a megígért szeretetteljes élet helyett, egy egyre magányosabb életre ítél­te. Alma megpróbált minél kevesebbet töprengeni az életén. Nem érezte elviselhe­tetlenül rosszul magát, mert Washingtonban szinte mindenki bevándorló volt, és mindenki ugyanúgy szenvedett a honvágytól, de az egyértelmű volt számára, hogy a magányos nők éjszakai mulatókban töltött életmódját nem folytathatja örökké. Alma napközben az üres georgetown-i házukban játszott a csellóján, éjszakán­ként pedig követte Beckit a zene, a tánc népes és mozgalmas világába. 26 Amikor Alma a csellóján játszott, a rátelepedő hatalmas lelki béke a szülőföldjét, a tavat, a hegyeket és Adrian Troadecet juttatta az eszébe. Ilyenkor Alma mindig sírva fakadt. Akkoriban kezdett el leveleket írni a barátjának, Adrian Troadecnek. Az első levelek még vidámabbak, fesztelenebbek és örömtelibbek voltak az új életéről szóló beszámolók miatt, bár mindig tett utalást a barátságukra is, melyet minden bekezdésben és bizalmas közlésben érezni lehetett. Kicsit később a levelezés szomorkássá kezdett válni, ahogy a magány besurrant a leírt szavak közé és megváltoztatta a levelek hangnemét. Egyre inkább az elke­seredett, helyét nem találó, tanácstalan és magányos Alma lelkiállapotát tükrözte. A változást látva Adrian Troadec összegyűjtötte Alma utolsó nyolc hónapban írt leveleit. Elhatározta, hogy beszél a lány apjával, Trapolyi Lajossal, hogy tájékoz­tassa a kialakult helyzetről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom