Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 4. szám - SI-LA-GI képei

A JÁTÉKNAK VEGE 1. 2002. május 24-én felkérést kaptam J. W. G. és L. H. részéről az ’’ASZTAL” in­stalláció elkészítésére. 2. 2002. május 27-én a Keleti-tengeren Stockholm felé hajózva elkészítettem az ’’ASZTAL” alapkoncepcióját és tervét. 3. 2002. június 4-én megírtam az installációban szereplő, alábbi szöveget: GYÁVÁK VAGYTOK. Rutinosan képeket gyártotok anélkül, hogy valamit meg akarnátok ismerni magatokból vagy a világból. Pazaroljátok az élet lehetőségét, pillanatnyi siker, gazdagság reményében. Önmagatok tetszetős frázisait ismétel­getitek. Tudatlanságotok erőt kellene adjon ismeretlen területre lépni, hogy akár tévedések árán is, megismerhessétek és feltárhassátok azt, ami személyes, de rejtve van előletek, holott bennetek van. Ne féljetek hibázni. Inkább dadogjatok, mint folyékonyan hazudjatok. A játéknak vége. / The game is over. 4. 2002. június 14-én az általam pontatlannak érzett szöveget kiegészítettem. Úgy gondoltam, hogy a mások irányába megfogalmazott kritikámat, elvárásaimat el­sősorban magamra kell vonatkoztassam. A világ, végső értelemben, az én projek­cióm. GYÁVA VAGYOK. Rutinosan képeket gyártok anélkül, hogy magam és a világ megismerésére törekednék. Pazarlóm életem lehetőségét, pillanatnyi siker, gazdag­ság reményében. Önmagam frázisait ismételgetem. Tudatlanságom erőt kellene adjon, hogy ismeretlen területre merjek lépni, akár tévedések árán is. Fel kell tárnom azt, ami személyes, ami rejtve van előlem, holott bennem van. Nem kell félnem a kudarctól. Inkább dadogjak, mint folyékonyan hazudjak. A játéknak vége. / The game is over. 5. 2002. július 3-án meglátogattam Myoken Zen mestert. Távozásomkor mega­jándékozott Deshimaru Zen mester ’’IGAZI ZEN; BEVEZETŐ A SÓ BOG EN­­ZÓHOZ” c. könyvének 5. számozott példányával. 6. 2002. július 4-én a könyv 47. oldalán a következő szöveget olvastam: ”A művésznek minden egyes műalkotásban teljesen fel kell adnia önmagát, nem törődve a dicsőség, a szépség és a gazdagság elérésével; nem szabad feláldoznia magát a divatnak. A lehető legjobban ki kell fejeznie önmagát, kompromisszumok nélkül, akkor lehet a műalkotás tiszta, szép, emberi.” - ’’Minden ragaszkodás, bármilyen legyen is, elidegenít bennünket az emberi szabadságtól." 7. Ma, amikor ezt írom, 2002. augusztus 9. szombat, hajnali 3 óra 30 perc van. 8. Az is elmúlt - mint minden. SI-LA-GI A Játék vége / 2002

Next

/
Oldalképek
Tartalom