Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Biró Zsombor: Aurél Kipipáltak
40 megint a projektje lehetnék. Egy kicsit hasonlít Jankára, csak sárgábban szőke. Ha neki is hullana a haja, úgy nézne ki a kádlefolyó, mintha fürdés közben csibéket fojtanánk vízbe. Apám engem visz haza utoljára, csendben gurulunk a rakparton. Leparkol a Skála előtt, csak azután kezd bele, nagyon aggódik, mert látja, hogy szétfolynak a kezemből a dolgok, muszáj most már kezdenem valamit magammal, legalább a rendőrsulit pipáljuk ki végre, intéz nekem mindent, csak próbáljam meg, különben egész életemben lebegni fogok. Így mondja, hogy ellebegem az életem, és olyan őszinte undor ül ki az arcára, mint amikor a graffitis csótányokról beszél. Különben rosszul látja, én nem lebegek, hanem sodródom. Nem mozdulok, csak történnek velem a dolgok. Elmegyünk Répával vonatot festeni, bekerül a hírekbe. Összejön végre egy csaj, izmos a hasa, és egyszínű a feje az arcfestéktől, de amikor kutyában dugom, egész jól el tudom képzelni, hogy nem is ő az. Három hétig nem álmodok Jankával, már azt hiszem, vége, aztán az egyik éjjel arra riadok, hogy seggbe kúrtam a bátyját egy romkocsma vécéjében. Répát betámadja valami faszarc a Moszkván, én telibefújom a pofáját paprikaspray-vel. Forma-1 futamra megyek apámmal, ököllel veri a dudát az M3-ason, és üvölt, hogy az isten faszáért nem halad a sok balfasz. Veszek sajtburgert egy csövesnek, elmeséli az életét, amíg várom az éjszakait, és a végén hozzáteszi, hogy sose hagyjam abba, amit szeretek. Bólogatok, nem fogom. A fotózás nem olyan, mint a közgáz, hogy csak úgy felhagy vele az ember, ha már nincs kiért csinálni. A fényképezőgépem nem fog elmenni, hogy Madridban szerezzen diplomát. Elviszel egyet, kérdezi a lány a sarkon, én meg visszaszólok neki, hogy bocs, de a faszra gerjedek. Van az is, vágja rá. Pár nap múlva megtalálom a zsebemben a fecnit, amit a kezembe nyomott, egy hetvenes szám van rajta. Már dolgozik bennem egy kis tequila, nem is olyan nehéz felhívni. A Corvin mögött lakik, szétszívom magam odafelé menet, de így is remegek a liftben. Fél fejjel magasabb nálam, fehér v-nyakú feszül a mellkasán, playboy at work, olvasom rajta. Telefüstölőzött, minimál bútoros kecó, leülök a mécsesek közé a kanapéra, és felhajtom a vörösbort, amit kitölt nekem, jólesik, ahogy marja a torkomat. Azt mondja, igazán megtisztelő, hogy őt választottam az első alkalomra. Megérinti a kezem, puha a bőre és illatos, nem érzek rajta férfiszagot egyáltalán. Nyugodjak meg, semmi se kötelező, és szabályok nincsenek. A fürdőben megeresztve vár a kád, gyengéden húzza le rólam a nadrágot, olyan érzés, ahogy masszírozza a vállamat a forró vízben, mintha kiolvadna belőlem valami. Megkérem, öleljen meg. Állunk a sötétben mozdulatlanul. Rám teríti a törülközőt, bent várlak, mondja. Nézem magam a tükörben, mostantól akkor buzi vagyok? Sziszeg a kanna Répa kezében, festékszag tölti meg a levegőt. Mögötte állok, figyelnem kéne, de be vagyok tépve, mint az állat, Pink Floydot hallgatok a fülesen, és a város felett lebegő kondenzcsíkokat fotózom. Nem veszem észre a
