Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-4. szám)
2024 / 4. szám - Bíró-Balogh Tamás: Móra Ferenc gályarab létmetaforája (Egy 1903-as verses dedikációról)
Bíró-Balogh Tamás Móra Ferenc gályarab létmetaforája Egy 1903-as verses dedikációról Móra Ferenc első kötete 1903-as évszámmal, de a korabeli szokások szerint fizikálisán már az előző év karácsonyán kijött a nyomdából. Valójában ajándékkötet volt: Móra munkahelye, a Szegedi Napló című szegedi napilap adta ki 1902. karácsonyi mellékleteként. Egy egykorú levélben elárulta azt is róla, hogy a kötetben olvasható rövidebb terjedelmű második mű, A betlehemi csillag mint „másik ifjúkori merénylet csak vastagság és aktualitás szempontjából van a farkához kötve”. Ennél azonban lényegesebb, amit ezután ír az Aranyszőrűről: „Ha van benne valami új és eredeti, az a tagadhatatlan magyarság és az egész dolog eleven könnyedsége. Sajnos, hogy a mi zsidóirodalmunkban a magyarság már újság, hanem Te ép[p] oly jól tudod, mint én, hogy ez így van, s bizonyosan ez csalta ki egy jócskán magyar íróból ezt a megjegyzést, hogy az utolsó 30-40 év alatt nem írtak ilyen verset. Ezt ugyan őszinte lélekkel nem írhatnám alá, hanem azért meg vagyok magammal elégedve.”1 Móra „zsidózása” itt nem antiszemita hang, hanem modernizmuskritika. Az ő költészete a 19. században gyökerezett - és ott is maradt. Ezt a vállalt „konzervativizmust” Móra következetesen vállalta és vallotta egész költői - és csak a költői (!) - pályáján. Szóvá tette ezt Sík Sándor is, aki szerint Móra költészete „tárgyban és formában egyaránt olyan egyszerű és konzervatív, mintha a magyar lírának századeleji forradalma egyáltalán nem is lett volna”, mert „nem vett tudomást arról a sokféle új lehetőségről, amellyel a Nyugat néhány kitűnő költője és az új katolikus líra tette sokrétűvé és csillogóvá a magyar verset”,2 és a szegedi „költőtárs”, Juhász Gyula megfogalmazta ezt Móra verseskötetéről írt kritikájában: ezek a „költő szíve vérével írt vallomások” „távol állanak mindenféle modernizmustól”, és „a magyarságuk [...] olyan magától értetődő és önkénytelen, a művészetük annyira keresetlen és mégis szuggesztív, mint a népdalé és a népballadáé, amelyek formáit leginkább műveli”.3 Móra korai vallomása viszont arról tanúskodik, hogy ez nála nem valamiféle anakronizmus volt, hanem tudatosan megélt költői identitás. Nem a szinte teljes magyar költészet előzte meg őt, hanem ő engedte el maga mellett a „moderneket”. ▼ 1 Móra Ferenc levelesládája. Sajtó alá rend.: Madácsy László. Szeged, 1961. Tiszatáj. 42-43. 2 Sík Sándor: Móra Ferenc, a költő. Katolikus Szemle, 1935. jan. 27-34. 3 Juhász Gyula: Könnyes könyv. Móra Ferenc versei. A Munka, 1921. máj. 29. Újrak.: In: Juhász Gyula összes művei 5. Prózai írások 1918-1922. Sajtó alá rend.: Grezsa Ferenc. Bp., 1969. Akadémiai. 402. 52
