Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Fried István: „Csatázok verseimmel…”
Nem itt a helye megfontolandó javaslatai megvitatásának, éppen azért nem, mert a leginkább hasznosnak bizonyuló fejezete dolgozatának egy (költői) motívum végigkísérése a kezdetektől 1846 végéig, melynek verses változatai elemzésekor mellőzhetetlen az életrajzi tények bevonása (melyik versét hol, mikor írta Petőfi, de még az is, milyen körülmények között). Természetesen adatai a kritikai kiadásból származnak (máshonnan egyelőre? nem is származhatnának), s bár félreérthetetlenné teszi elmozdulását a Kerényi-monográfiától, jócskán él azokkal a megállapításokkal, amelyek Kerényi feltáró-összegző munkájával lettek hozzáférhetők. Korábban jeleztem, hogy Kerényi Petőfi-monográfiája a költői életmű kutatásának, szerintem, meghatározóan fontos, kivételes jelentőségű állomása, amely az irodalomtörténeti művek sorsát fogja osztani, akár bárki máséi, még ha nem avulnak is el teljesen, előbb-utóbb felváltja egy korszerűbb, az újabb trendeket kritikailag feldolgozó és újabb irányok felé orientálódó monográfia. Viszonylag sok idő telt el azóta, hogy Ferenczi Zoltán köteteit a Kerényié felváltotta (anélkül, hogy Ferenczi érdemei csökkentek volna), és feltehetőleg sok időre van szükségünk ahhoz, hogy Kerényi könyve helyébe hasonlóan gazdag, sokrétű és legalább annyira megbízható kötet kerüljön. S csak mellékesen jegyzem meg, hogy Hász Fehér Katalin állítása, miszerint Kerényi Ferenc neopozitivista könyvet adott volna közre, tévedés. Először is azért, mert a neopozitivizmus fogalma már foglalt.12 Egészen Ernst Machig kell visszamennünk az időben, hogy keletkezését megfigyelhessük. Mach bölcseleté gyümölcsözött a bécsi kör tagjainál (akár logikai empirizmust is mondhattam volna), a többi ismérvet és jelleget tekintve bármely filozófiai lexikon forgatását ajánlhatom. Aztán az a bajom, hogy nem tarthatom (neo)pozitivistának Kerényi módszerét, nem azért, mert a pozitivizmus a magyarhoz talán a legközelebb látható német irodalomban 1880-1910 közt érte el a fénykorát, így a 2000-es évekre gondolása kimondatlanul az avittság, konzervativizmus vádját vonná maga után. A pozitivizmusnak, Auguste Comte kezdeményezésének az irodalomtörténetre alkalmazva Hyppolite Taine szerzett polgárjogot, de az önmagát lassan túlélő pozitivizmust Nietzsche és Dilthey lényegében megsemmisítő bírálatban részesítette. Igaz, újabban Tverdota György egy írásában fontosnak gondolta, hogy védje a pozitivizmust, feltehetőleg nem annak 19. századi változatát (mondjuk Heinrich Gusztávét). Kerényi filologizálása, úgynevezett ténytisztelete szociokulturális kontextusba ágyazódott, olyan társadalomtörténeti vonatkozásokkal van telítve, amelyek messze túllendítik a faktográfián, amellyel időnként a pozitivizmust össze szokták téveszteni. A pozitivizmus a 19. században betöltötte „hivatását”, hozzájárult az irodalomtörténet emancipációjához a természettudományok- 12 Michael Heidelberg, Positivismus, in Lexikon Philosophie. Hundert Grendbegriffe. Hg. Stefan Jordan, Christine Ninitz. Philipp Reclam jr, Stuttgart, 2009, 212-214. 43
