Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Fekete Vince: Villanófény (vers)
Fekete Vince Villanófény „Halljátok-e a dalt, szomorú szeretteim?” (Király László) Nyolcvanas évek eleje, késő ősz. Ott vannak egy alig pár éve épült panellakásban. Környezetidegen betonépület a hegyaljai falu közepén, jócskán kirí a földszintes falusi házak közül. De ez akkor nem számít, a szocialista falutervezés, takarékoskodás sem. Pattog a tűz a cserépkályhában, almát majszolnak a félhomályban, és egy motorbicikli akkumulátoráról beüzemelt aprócska villanyégő fényénél a településre frissen kihelyezett tanárházaspárnál egy új kötet verseit olvassák, elemzik, vitatkoznak róla vendéglátóival. Mi a nagy vers, arról beszélgetnek éppen, egy majdnem teljesen sötétségbe borult falu sok-sok pislákoló fénye közül az egyik mellett, egy nyomdaszagú kötet fölé hajolva. Mi a nagy vers? Miről ismerszik meg? Kérdezik, bizonygatják oda-vissza az állításaikat, sorolják érveiket. Később, a kivilág íratlan utcákon hazafelé botladozva tovább zúgnak benne a kötet darabjai, A Kővadászok Klubja sorai, hogy ez itt egy „vérben ázó ország”, s „Talán még annyit: ez itt nem vetés, / Ez az egyszerű, kedves lándzsaerdő. / Amikor még pipacsok voltatok, / Nem tudhattátok: ez a kor is eljő.” „És alusztok - és erre nincs bocsánat - / Ilona-szín, Anna-szín éveken át. / Zajlanak megkésett, helyi érdekű háborúk, / helyi érdekű győzőkkel, halottakkal. / Ilona-évek, Anna-esztendők után / a semmiről sem tudtunk nem érv ma már.” így bandukol, gázlámpák, gyertyák pisla fényeibe, versek bójáiba 9
