Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Markó Béla: Fény a verandán (vers)
Markó Béla Fény a verandán Galambtoll, szőlőlevél, varjú csőréből kihullt dió lent az udvar kemény kövén. Csupa zörgés, csupa súrlódás, csupa seb a reggel, amikor felkelünk. Egy álmatlan éjszaka törmeléke körös-körül. A verandán ég a villany a napsütésben. Észrevesszük, és gyorsan leoltjuk. De addig csak fénylik fölöslegesen. Ilyen viszonyban vagyok már-már Istennel is. Bevilágítom, ami úgyis látszik minden részletében. Hozzáteszek ahhoz, ami elviselhetetlenül teljes. Söpri a szél az udvart, csörgeti a vörösréz színű leveleket, mint tenyérnyi pénzérméket. A költő dolga ennyi. Fényleni ott is, ahol sokkal nagyobb fény van. De nem akarok túl fellengzősen fogalmazni. Nevezhetném például készenlétnek. Hiszen a nappalokat nem kell láthatóvá tenni. Néhány voltos zseblámpaelemmel működik a vers a vakító égbolt alatt. Éppúgy elvegyül a tömegben, mint a szerelmesek az utcán. Pedig tele van kívánsággal a város. Csakis akkor lesz értelme a versnek, ha Isten hirtelen haragjában eltakarja előlünk a napot. Sohasem arról beszél a költő, ami volt. Hanem arról, ami lesz. Zseblámpa, amellyel eltalálsz hazáig. Akkor kell a vers, amikor haragszik ránk a fennvaló. Ahogy a lesötétített moziban mindig világít az ajtó fölött egy lámpa: Kijárat. De természetesen nem erről szól az életünk. Szinte mindegy, hogy miről. 3
