Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Sinkovicz László: Semmi. Nimic (Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg)
választanak a keresztségben? Egymásra néznek, mosolyogva mondja Feri, Erzsébet, mint az édesanyja. Erzsébet nagy szentünk volt, igazi vértanú, bólint Péter testvér. Öt kell egész életedben utánoznod, ahogy ez a katolikus vallásban van. Édesanyád majd elmeséli neked a szent történetét. Matyi mozdulatlanul ül a kis kanapén, a szülők között. Hajában nagy, vörös selyemszalag, vasalt, kockás ruhát visel, s Klári mamától kapott kis kötött kabátot.” [169.] A perszónák definitiv pozícióival szemben azonban mégsem ez a bizonytalan^ ság áll, hanem a semmi, a nincs és a senki, ezek ugyanis Tilda önmeghatározásának legfontosabb névmásai. Ezek különböző variánsai talán Tilda és a regény legfontosabb újra és újra visszatérő mondatai. „Semmi. Semmi vagyok.” [240.] „Kedves napló, kezdi írni Tilda. így és így hívnak. Fingom sincs, hogy ki vagyok.” [245.] „Aztán meggondolja magát, és leírja: »Nincs semmi. Nem vagyok senki. Anne. Anne. Én senki.«” [275.] „Belül az a szürke, üres, száraz valami van, csak te még nem ismerheted. Mikor semmi vagy, csak egy burok, egy darab bőr. Tudom, feleli Tilda halkan.” [307.] E tekintetben pedig mintha Németh Gábor - szintén identitásregényként is értelmezhető - Zsidó vagy? című kötetét ellenpontozná. Németh szövegében a címadó kérdés kétszer hangzik el. Először a 74. oldalon: „Hogy menne egy fiú, a földalattin, és valakik zsidóznának, ő meg javasolná, hogy hagyják abba, mire megkérdeznék tőle, miért, bazdmeg, zsidó vagy? Nem volna túl erős a fiú, és mégis azt válaszolná, neked igen?" Majd a 122.-én: „Nem azt kérdezte, zsidó vagyok-e. Csak megpörgette ujjával a Dávid-csillagot [...] Elindul bennem valami forró dac, keletkezik, elindul és gőgös mondat lesz belőle. Nem, nem tudom, fogalmam sincsen. Az egyetlen lehetséges válasz a ki nem mondott kérdésére, hogy zsidó vagyok-e. Neked nem? A zsidóként való önmeghatározás mint az énképzés gesztusa e szerint szituatív aktus, és leginkább a kérdező identitásától, illetve a kérdező pozíciójától függ. Ezzel szemben a Sokszor... narratívája hiába kínálja fel minduntalan azokat a jelölőket, amelyek legalább a származásbeli, etnikai vagy vallási alapon segíthetnék Tilda énképének megrajzolását, nem válnak jelentéssé, hiszen az értelmező nem társít hozzájuk jelöltet, sőt, amikor Erzsi nyíltan „szembesíti” vele a lányt, letagadja. „Azt akarjuk mondani neked, most már, hogy nagy vagy, majdnem kész felnőtt, kell tudjad. És nagyon örültünk a szavalati diplomádnak. Hogy akiknél születtél, zsidók voltak. Nem!, ugrik fel Tilda, és bemegy a szobájába. Becsukja az ajtót.” [275.] Hiába tér vissza többször is a zsidó temető mint helyszín, a különböző holokausztszövegek, hiába válik Anne Frank naplója nagyon is erős szöveggé számára, ezek nem állnak össze narratívává. Úgy tűnik, mintha az identitása valamiféle nem-hely lenne, vagy az ehhez hasonló nem-helyekből állna össze. Az egyetlen valóban helyként funkcionáló hely a színpad, itt történik meg az „én” önmegértése szempont▼ 4 Németh Gábor, Zsidó vagy? Kalligram, Pozsony, 2010. 105
