Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Sinkovicz László: Semmi. Nimic (Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg)
felnyílni.”2 S valóban Tildán és a környezetén át ad képet a regény, nemcsak a hiányokról és elhallgatásokról, de a holokauszt utáni perekről, az országhatárok mozgásáról, a rendszerváltásról is. A történelem emiatt pedig nem is háttere a sző' végnek, a szereplők a maguk szintjén aktívan részt is vesznek benne, Feri és Erzsi, Tilda (nevelő)szülei például hallgatókként részt vesznek a bábaperekben, megbc' szélik az ott hallottakat, és rajtuk keresztül szembesülünk nemcsak ennek, de a holokauszt következményeinek jogi nehézségeivel is. Ugyanakkor a történelem nem is par excellence tárgya a regénynek, ehhez a nézőpontja túlságosan mikroszko' pikus (mondhatnánk mikrotörténetinek is, de ez ugyanúgy lenne egyszerre igaz és hamis). Bár ezen át látszódik a szélesebb perspektíva, ez valószínűleg azért van, mert a történelem nagyobb struktúráit is alapvetően ugyanilyen egyének alkotják, ezért aztán viszonylag könnyedén is válnak ennek kicsinyítő tükreivé. 2 Kiss Imola, Tompa Andrea: A rítok természete olyan, hogy egyfolytában felszínre akar törni, Hozzáférés: 2023.08.26., https://444 . hu/2023/05/06/tompa-andrea-a-titok-termeszete-olyan-hogy-egyfolytaban-felszinre-akar-torni Emiatt azonban a nagyítóképessége valamelyest korlátozott. Bár hatásosan képes az egyénin keresztül be~, meg' és felmutatni a történelmit, ez mintha üvegplafonná is válna, és ezen túllépő absztrakciókra nem képes (és valószínűleg ebben a formában ez nem is szándéka, és legfőképp nincs semmilyen ok ilyen jellegű elvárásokat támasztani vele szemben). A Sokszor...'ból hiányzik az a fajta tágítási képesség, mely például Mészöly Miklós regényeit és kisprózáit jellemzi. Mind Az atléta halála és a Magasiskola (amelyek szintén egy-egy egyén történetére fókuszálnak), mind a Bolond utazás (amely szintén történelmi próza is) képes a rendkívül apró perspektíváját akképp felnagyítani, hogy azáltal valamilyen onto' lógiai, ismeretelméleti vagy nyelvi dimenziót nyerjen el. Minden bizonnyal ez lehet az oka annak is, hogy a Tompa'regény nehezen nevezhető poétikailag újítónak, forradalminak vagy progresszívnek - ellentétben az akkori Mészöllyel -, de egy' részt formai és egyéb újítás nélkül is lehet előremutató egy regény, másrészt újfent csak nincs ok ilyen szerzői intenciókat feltételezni vagy elvárásokat támasztani (és egyáltalán bármelyik szöveggel szemben bármilyet). A szöveg, bár legalább terjedelmét tekintve mindenképp nagyregény, szerencsére hiányzik belőle az asztal beszakítására tett görcsös kísérlet, a regény' és/vagy próza' és/vagy irodalmi hagyó' mány cezúraszerű újraindításának vágya, nem törekszik a Magnum Opus szerepre. Ebben a mikroszkopikusságában találja meg azokat a kvalitásait, amelyeket érzé' kényén és jó érzékkel tud működtetni, és ez legalább annyira értékelendő, mintha a beszédet próbálná meg elmozdítani a helyéről. Az absztrahálás hiánya már csak azért sem hátrány, és még csak igazán hiány sem, hiszen ez ad lehetőséget arra, hogy a szövegintimitás létrejöhessen. „Azért mondom, hogy bőr'bőr helyzet, mert nagyon közelről voltam vele, velük - hallva IO3
