Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 1. szám - Alex Capus: A hamisító, a kémnő és a bombakonstruktőr (részletek – Tatár Sándor fordítása)

21

– Sajnálom, hogy kínos neked a fehérneműm.

– Meg kell értened; itt nem Marseille-ben vagyunk. Az emberek megnézik a szárítókötelünket, és pontosan megjegyzik, kinek az alsóneműje lóg ott. És aztán vasárnap vigyorogva ide-oda forgatják a fejüket a templompadban, mert tudják, mi van rajtad a szoknya alatt. – Ez tényleg így van?

– Sajnálom.

Emil és Laura egymásra néztek. Köztük a ruháskosár. Nem volt szükség több szóra; mindent elmondtak és mindent megértettek. Emil fölfelé fordított tenyérrel széttárta a karját, mint aki egy nyilvánvaló és megváltoztathatatlan tény iránt kér megértést. Laura elgondolkodva bólintott.

– Jó, akkor most hátramegyek a ház mögé.

Délután Laura leszedte a megszáradt fehérneműjét a kötélről, fölvitte a szobájába, és becsomagolta a kopottasan is nemes kinézetű bőröndjébe a szoknyái, a tisztálkodószerei és az útlevele mellé. Aztán csendesen kivitte a házból a bőröndöt, és elrejtette egy tűzifarakás mögé.

Vacsora után lefektette a gyerekeket, megrakta éjszakára szénnel a kályhát, majd kiment a házból, hogy szokása szerint sétáljon még egy kicsit az almafák közt, és elszívja az aznapi utolsó cigarettáját. Amikor a tűzifarakáshoz ért, egyetlen folytonos-harmonikus mozdulattal lehajolt a bőröndjéért, fölemelte, és minden sietség nélkül elment az almafaliget végéig, átmászott a kerítésen, és a Stichbach mentén elment a malomig, majd fölfelé lépdelt a dombra. Megérkezvén odafönt a Liebburg-romhoz, leült a padjára, és búcsúzóul végigjártatta a tekintetét a sötétbe borult éjszakai Bottighofenen, és sírt a két kislányáért és Emil Fraunholzért. Aztán elővett egy zsebkendőt, felszárította a könnyeit, fölállt és elszántan továbbindult déli irányba, a legközelebbi vasútállomás felé.

[...]

A megérkezés Knósszoszba sokkoló volt; az ásatási terület egyetlen mocsárrá változott a szubtrópusi téli esőzések alatt. A fáradságosan kiásott árkok betemetődtek, mindenütt kecskék botladoztak, széttiporva patáikkal az értékes, évezredes kőtörmeléket, a falakban helyenként lyukak tátongtak, miután a parasztok ökrösfogatokkal elszállították a szép mészkő kváderköveket, hogy a kecskeóljuk sarokköveiként hasznosítsák őket. A trónterem alabástrompadlója fölpúposodott, Minósz király trónja és Ariadne kő mosdómedencéje kecskeganéval volt összekenve. A romok becses vakolatmaradványait a szüntelen eső leoldotta és belemosta a földbe, és jó néhány, évezredekig védetten a föld mélyén pihenő falat a felszínre mosott, alámosott és ledöntött a víz.

Arthur Evans és Emile Gilliéron látta, hogy pusztulás fenyegeti a művüket. Gyorsan kellett cselekedniük, hogy a lehető leghamarabb tetővel védjék a palo-