Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Veréb Arnika: A felfedés lehetetlensége (Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában)
túlságos pozitívum, mint a fa, a nap, a szerelem [...] valóságosságában mégiscsak - titok [...] Túl-valóság és túl-titok; ez a mítosz oka; ez is teszi tartalmát.” 356-357. (kiemelés Sz. M.) A másik, a nem-én önazonossága az a pont, amely felfedésre vár az én felől, míg a titkot éppen ez az egymással meg nem felelés, az elkülönülés távolsága adja, amely távolság a látás sajátja.28 Nietzsche a fogalmakról azt állította, hogy igazságtartalműk ideája alapjaiban egy hazugság működése, ugyanis a nyelv a nyelvhasználó világhoz való viszonyából fed fel valamit, nem pedig a világból.29 Ugyanez a probléma jelenik meg az arcképekben és e probléma a Breviárium sajátja is: az elbeszélő világmegismerési vágya újra és újra beleütközik a világ megismerhetetlenségébe. Az elbeszélő ennek a gátnak tudatában van, így ahhoz a megoldáshoz nyúl, amelyhez (Nietzsche szerint) maga a nyelv is: egyedül saját viszonyát ismerve a tárgyhoz, az általa konstruált képet helyezi a megismerhetetlen tárgy helyére (a szereplő helyére az arcképet) és ezt nevezi ki (a fikción belüli) igazságnak. 28 „A látás feltételezi a távolságot. [...] látni azt jelenti, hogy ez az elkülönülés mégis találkozássá lett.” Blanchot, i. m., 18. 29 Friedrich N ietzsche, A nem-morálisan felfogott igazságról igazságról és hazugságról = Athenaeum I/p A francia Nietzsche recepció, szerk. Bacsó Béla, T-Twins Kiadói és Tipográfiai Kft., Budapest, 1992, 3-15. Az Izabella arckép kezdetén a leíró és a fokalizált tárgy között nincs még ott Ferenc mint belső fokalizáló. „Lovon indultak, mindössze hárman. A császárnő teljes feketében, oldalt ülve, női nyeregben. Borgia mindig misztikus tisztelettel vette körül Izabellát. Tündériesen karcsú volt, mint egy angyal vagy aszkéta [stb.]” (361., kiemelés V.A.) A kiemelt három mondatban még csak az elbeszélő a fokalizáló, aki szokatlan egyszerűséggel írja le Izabellát, mely egyszerűség felhívja a figyelmet a nézőpont kijelölését követő regiszterváltásra, ahonnan a belső fokalizáló megjelenése már kimutatható. A rövid leírást követően az elbeszélő megállapítja Ferenc nézőpontjának uralkodó tulajdonságát: a misztikus tiszteletet, amely az Olympiasnál megismert álomvilág/mítosz fogalomra utal. Ez a kijelölés ráíródik a fokalizált tárgy és a fokalizáló viszonyára, ahogy később a holt Izabella arcképnél a transzfiguratív megjelölés fogja meghatározni a fokalizáló által látottakat. A felfedési vágy és a megismerhetetlenség szomszédosságának figurativ megje lenítése az Orpheus és Eurüdiké mítosz. A fokalizáló és az elbeszélő igénye ugyanaz, amelyről már a jel konstruálásakor is szó esett és amely Orpheus saját igénye is: a felfedés, a lecsupaszítás. Ennek ellenére az arcképek nem felfedések, hanem a fokalizáló nézőpontjából felépített konstruálások. Rilke Orpheus, Eurüdiké, Hermész című versének elemzésében Bartal Mária felhívja a figyelmet arra, hogy az elöl haladó Orpheus szavaival teremti meg a mögötte haladó Eurüdikét, amely teremtett kép nem fed fel semmit Eurüdikéből, csak az őt alkotó Orpheusból. 59
