Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Tóth László: „...kacsák a háztetőkön”, avagy Víz... víz... víz
T. életrajzi vallomásainak és egyéb feljegyzéseinek egyberendezőjeként); ivóvízért sorakoztak a lajtos kocsinál; segítettek kihalászni az elpusztult állatseregletet kathólikus templom televolt bútorokkal, az iskola és az óvoda hajléktalanná vált családokkal, a temetőbe pedig legelésző állatok találtak menedékhejet 7]; féltek, a víz el ne érje a falu temetőit, és ki ne mossa a halottakat, csontokat [így is „számtalan sírbolt beszakadt]; lesték a kétéltűvel, helikopterrel érkező élelmiszer-szállítmányokat [„...a helikopperek a temetőbe szoktak leszállni”]... szóval, így... Az árhulláin tetőzésével rögtön beindul' tak a faluban a szivattyúk is, melyek aztán heteken át pumpálták vissza a vizet a Dunába; a kanálisokban, a kubikgödrökben, a szivattyútelepnél annyi a hal, hogy puszta kézzel vagy fenekezővel, tapogatóval (azaz fenék nélküli vesszőkosárral) is kilószámra fogták, a nagy részét persze vissza is dobták, mert már megcsömörlöt' tek a sok halételtől... Tanévkezdetkor azután gyerek nélkül maradt a falu, mert az iskolájukat egy Vágújhely közeli kisváros, Otura mellett levő vállalati üdülőbe köb töztették, így T, lévén szülei mindketten pedagógusok (ui. időközben édesanyja is elvégezte a lévai óvónőképzőt), szeptembertől tíz hónapra szülői felügyelet nélkül maradt (na jó, házuk hátsó részében azért ott voltak a nagyszülei, akiket azonban, ha szükséges volt, ezzehazzal már könnyen ki lehetett játszani, meg aztán egyma~ ga uralhatta az egész első házat), ami a magafajta kamasz számára az önállóság és a szabadság új dimenzióit nyitotta meg - egyszóval, a világnak azon pontjáról, amelyet akkoriban elfoglalt, s abból a testből, abból az életből, amely az övé volt, egyszerre, egy időben nyílt rálátás égre és földre, mennyre és pokolra, egyszerre érzékelte a természet zabolátlan erőinek vad morajlását és a szférák zenéjének légies voltát (e tekintetben Bach D-moll toccata és fúgájának orgonamuzsikája is kitűnő kísérőzenéje lehetett élete e szakaszának), a hirtelen jött szabadság felelőt' lenségét és e szabadság lehetséges következményeit, az én kitárulkozó lehetőségeit és embert megnyomorgató korlátáit. Igazi köztes lét volt ez számára; persze, nem nemdét és nemdét, hanem a már-nem-ez és a még-nem-az, tehát lét és lét között. Tőzsér Árpád a Kivilágított csillag című versében, melyet nem vett föl későbbi kötetei egyikébe sem, az emberi tragédiákon és a pusztításon túl észreveszi az árvíz (egyik) hozadékát is, nevezetesen, hogy „végre országos fénybe” vonta Nagykeszit, Patot, azaz a kis magyar lakta csallóközi s Duna menti településeket, és gondjaikat' tragédiájukat egy ország cseh és szlovák többségének figyelmével szembesítette. S ez az „országos figyelem” mutatkozott meg e falvak mentését, később pedig újjáépítését illetően is - T. egykori faluja esetében történetesen ehhez három távol(abb)i járás: a trencsényi, az észak'inorvaországi sumperki, valamint a déh morvaországi Uherské Hradisté'i nyújtott nagy segítséget. Kultúra a víz alatt című, korabeli kispublicisztikájában pedig ugyanő - épp Izsa példáján - a népi kultúra „víz alá kerüléséről”, pusztulásáról beszél: „A néphagyományokban, folklórban [...] gazdag Izsa pl. csaknem teljesen elpusztult. S vele együtt visszavonhatatlanul elpusztult e környék múltjának egy darabja is. S a negyven faluból hányat lehet' 2?
