Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Tóth László: „...kacsák a háztetőkön”, avagy Víz... víz... víz
hogy miránk Izsaiakra szerencsés nap volt. Hogy miért: azt nagyon könnyű megmagyarázni vagyis leírni. Mert attól a naptól nálunk a víz i centimétert sem emelkedőt többé, sőt már a második nap már lassan kezdet apadni, és ha ott nincs az a szakítás, akkor it nálúnk Izsán a legmagasab bejeket is elborítóta volna a tajtékzó át. Mert ott aztán tényleg kiszámíthatatlan mennyiségű víz zúdult Csallóközre. ...mondjuk őszintén hogy miránk nézve egy kicsit megnyugtató volt ez az eset tehát egyforma volt a sorsúnk a Csallóköziekével.77] Viszont amikor egy hét (tíz nap?) múlva T. az anyjával, nagyanyjával és apjával visszatért Izsára - akkor még nem tudhatták, később azonban egyre bizonyosabb lett benne -, hogy sok vonatkozásban mintha egy másik dimenzióba kerültek volna. Először is ez a falu már nem az a falu volt, amit néhány napja otthagytak. A ár, három utca, a Fő utca és a Kiskertalja meg a Nagykertalja, valamint a katolikus templom környéke és a temető kivételével ott volt mindenütt, s csak vízben gázolva vagy csónakkal, tutajjal lehetett megközelíteni az egyes portákat. S ugyanez a kép fogadta a községbe bemerészkedő újságíró-költőt, Cselényi Lászlót is: „Csónakázunk keresztül-kasul a rommá vált utcákon, s belénk fagy a lélek a kegyetlen látványtól. Nem ismerünk a falura. Ott, ahol pár nappal ezelőtt gyerekek játszadoztak, férfiak, nők munkálkodtak, most a víz uralkodik. Nincs ennél kegyetlenebb látvány.” Akkoriban falujukban sokáig az időt is így mérték: árvíz előtt, és árvíz után, s az időszámításnak ez a helyi módozata pontosan kijelölte Izsa 20. századának egyik legfontosabb törésvonalát. Ami nemcsak falutörténeti, községfejlődési vagy közösségi értelemben jelentette valaminek egyszerre a végét és a kezdetét is, hanem T. családjának életében vagy személyiségfejlődése szempontjából úgyszintén. Soha előtte nem érezte ugyanis át úgy - s talán utána sem -, hogy mit jelent a szó: természet, s azt sem: társadalom, közösség, emberi kiszolgáltatottság, illetve egymásrautaltság, mint akkor. S mint visszaemlékezései és egyéb feljegyzései egyberendezője, magam is úgy vélem, azokban a napokban lett felnőtt, még ha ennek biztos jelei csak valamivel később mutatkoztak is meg. Kétségtelen azonban, hogy azok az impulzusok, amelyek ekkoriban érték, későbbi ítéleteire, döntéseire, reflexeire lettek döntő hatással. Ezek mindegyike nem egyszerűen életének csupán órákban, legfeljebb napokban mérhető idejét kötötte le, hanem a villámcsapás erejével hatott rá. Bizonyos értelemben, persze, nevetséges dolgokról van szó. Nem sokkal korábban nőtte ki Jókait, Vernét, Coopert, May Károlyt, s egy reggelre regényeik közvetlen környezetére írt változatában találta magát. De miközben pergett napjai romantikus-mozgalmas kalandfilmje, az aláfestő zenét Beethoven Sorsszimfóniája adta (melyet akkoriban persze aligha ismert, de később, belehallgatva életébe, már maga is tisztán hallotta azokból a napokból annak ünnepélyes tatata-taaa-ját). Ha valamiképpen mérni lehetne az emberben elraktározódott emlékképek erősségét, melyekből aztán azok a még mindig eleven, vagy már csak általuk jelzett történetek is kibonthatók, melyeknek eredetileg részét képezték, bizonyos, hogy 27
