Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Iván Alekszejevics Bunyin: Tolsztoj megszabadulása (részlet – Soproni András fordítása)
11 mozdulatokkal forgatta a tollat, szinte fel sem emelte a papírról, és nem csinált „árnyékolást”. Ez is valami „állatvilágból származó” vonás volt. Hogy egyeztethető össze mindez azzal, hogy oly könnyen eleredtek a könnyei? Ezt a hajlamot sokan említik, akik ismerték. Egész életében könnyen sírt, de legtöbbször nem a keserűségtől, hanem amikor valami olyasmit mesélt, hallott vagy olvasott, ami meghatotta; sírt akkor is, ha zenét hallgatott. „Lev Nyikolajevics muzikális természetű volt, és fiatalkorában szívesen zongorázott, de semmiképp se volt muzsikus, viszont kiemelkedő zenei érzékkel volt megáldva. Előfordult, hogy nem tetszett neki, vagy közömbösen hagyta egy-egy zene, ami az én véleményem szerint gyönyörű volt, például Wagner, de ami tetszett neki, az mindig csakugyan szép volt. Ha valami különösen nem tetszett neki egy zenében, például Muszorgszkij muzsikája, olyankor azt mondta: „Szégyen hallgatni!” Rendkívül szerette az orosz népdalokat, inkább a vidámakat, mint az elnyújtottakat. Elég ritkán nevetett, de ha mégis elnevette magát, legtöbbször abba is belekönnyezett.” Soká bővíthetnénk sajátos vonásainak listáját. De ez is elegendő, hogy lássuk, mennyire ősi természetű volt fizikai és szellemi alapjait tekintve ez az ember, aki ez ősi vonások mellett oly csodálatosan viselte magában a teljességét és sűrítményét mindannak a kifinomult és gazdag fejlődésnek,9 amit az emberiség a lélek és a gondolat fejlődéstörténete során megszerzett. A róla alkotott európai véleményt találóan fejtette ki Zola (találóan, mármint az európai faragatlanság és önhittség szellemében). Ez a vélemény lényegében a következő volt: igen, nagy tehetség, de eléggé barbár, vérbeli gyermeke végletesen emocionális népének, naiv bölcselkedő, aki felfedezi a rég felfedezett Amerikát, belebonyolódik abba, amit már rég kibogoztak... „Naivitás” tényleg volt benne bőven, csakugyan felfedezte a rég felfedezett Amerikát – mások felfedezéseiben nemigen hitt –, belebonyolódott sok minden olyasmibe, amit a Zolához hasonló emberek rég kibogozottnak véltek, és csakugyan rendkívül emocionális volt. Ami a zenét illeti, arról a következőket mondta: „Ha a maguk egész civilizációját elnyelné a pokol, nem sajnálnám, de a zenét igen, nagyon... Szeretem Puskint, Gogolt, és mégis, egyetlen művészettől sem sajnálnék annyira megválni a halálomkor, mint a zenétől...” A zenétől csaknem szenvedett. „Azokat az érzelmeket, amelyeket a zene váltott ki belőle, sápadtság és olyasféle grimasz kísérte, ami leginkább az iszonyra hasonlított” – mondta visszaemlékezéseiben Szofja Andrejevna fivére. Soproni András fordítása ▼ 9 A baskíriai kumiszkúrára nemcsak a tüdeje helyrehozatala és a pihenés céljából utazott, hanem hogy legalább ideiglenesen megszabaduljon attól a gyötrelmes tehertől, amelyet a városi élet jelentett számára: „időről időre sajátos vágyat érzett a természet és a primitív létezés iránt”, ezért Baskíriában lelkileg és testileg egyaránt hihetetlen gyorsasággal regenerálódott. (I. A. Bunyin megjegyzése.)
