Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Két végtelen között az ember (Patkós András akadémikussal Staar Gyula beszélget)
69 sok-sok kisebb létszámú műhely munkája eredményeként kristályosodnak ki. Azok tagjaként pedig nem érzi magát az ember parányi csavarnak. Hadd említsek még egy világképünket meghatározó nagy kérdést, az anyagantianyag aszimmetriájára vonatkozó tapasztalást. Amikor ezt a kérdést először felvetették a nyolcvanas-kilencvenes években, a kutatásokban aktívan részt tudtam venni. Úgy érzem, ez a probléma tartósan jelen lesz a részecskefizikai kutatásokban. Az anyag-antianyag aszimmetriájának kozmikus távolságokat átfogó feltérképezése, annak magyarázatát adó elmélet kidolgozása sok munkát ad a ma és a holnap fizikusainak. Bátran állíthatom, hogy ennek az aszimmetriának a megértése létkérdésünk, hiszen az anyag és antianyag szimmetriája esetén világunkat sugárzás töltené ki, és akkor mi biztosan nem léteznénk. – És akkor ki gondolkozna el ezen!? Tudod, közben azon töprengtem, megválaszoltad-e a feltenni szándékozott kérdésemet, hogy ma elképzelhető-e olyan világképformáló eredmény, mely korábban egy-egy ember nevéhez kapcsolódhatott: Newtonéhoz, Maxwelléhez, Einsteinéhez, Heisenbergéhez? – Néhány fizikus barátom átpártolt a mesterséges intelligenciát kutatók közé. Azt szoktam mondani nekik: gyerekek, akkor lesz majd nem embert utánzó a mostani, algoritmusokat fejlesztő eljárásotok, ha az eszköznek megmutatjátok a bolygók nagyon pontos adatait, magára hagyjátok, és akkor egy abszolút más égi mechanikát ad nekünk, mint Newton három törvénye. Akkor ez mesterséges intelligencia lesz. De amíg csak az emberi világlátást utánozza, tökéletesíti, amíg ugyanazokat a fogalmakat használja – erő, tömeg, gyorsulás... –, amiket mi, emberek találtunk ki a világ megismerésére, addig nem az. Azt, hogy univerzálisan érvényes törvényszerűségeket későbbiekben is észrevegyenek, elképzelhetőnek tartom. De csak óriások vállán állva, ahogyan a híres mondás tartja. Mi történik, ha majd ilyen felismerés születik? Azonnal közzéteszik a világhálón, arról a tudós társadalom nyomban értesül. Ráugrik ezernyi kutató. Nem gondolom, hogy a világ megértéséhez vezető eljárásainkat lényegesen változtató ötletek ezerfős kollaborációkból pattannának ki. De azt elképzelhetőnek tartom, hogy ilyen felfedezések az egymással szorosan együttműködő emberek kis csoportjában szülessenek. – Az emberben meddig éghet a kutatómunka szenvedélyének tüze? Idős korban is lehet szeretni a tudományt? – Nyilvánvaló, hogy idős korban csökken az ember munkavégző képessége. De azért még ebben az évben is írtam egy egyszerzős cikket, egyet pedig együttműködésben. A közös cikknél is természetesen végigszámoltam minden képletet. Érzem, hogy ez már lassabban megy, gyakrabban elfáradok, s akkor elvesztem a fonalat.
