Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - B. Kiss Mátyás: A város és alkotói (Juhász Tibor: Amire telik)
100 idején kapott házakról szól, érzékletes képet festve az új kertes házakat megszokni nem tudó emberekről, akik inkább a régi „penészes bódékra” emlékeztető kerti sufniban alszanak. Ezzel a vers át is vezet az első ciklus másik nagy témájához, az ipari múlthoz és a szocialista építéshez. A Sztálinvárosi gyerekek megejtően rajzolja a hatalmas toronydarukat „leesett állal” bámuló gyerekek képét: „Az állványokon apró emberek dolgoztak, / onnan ordították, hogy álljanak arrébb, / a terület veszélyes. Még csak épül a jövő. // És ők távolabb mentek, a poron át / bámulták a magasodó várost, a vakítóan / kék ég húzta össze a szemüket.” (15.) A Palotai Boris azonos című, 1953-ban megjelent művét parafrazeáló versben fanyar iróniát érzékelhetünk, ha a „Még csak épül a jövő.” mondatot a jelenkori pusztulásról szóló költeményekkel olvassuk össze. Persze az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a jövő és az építés a szocreál irodalom legfontosabb alapmotívumai voltak, előbbi tiszta propagandaszólam, ám utóbbi a háború utáni újjáépítésben résztvevők számára jelentős élmény volt. A Sztálinvárosi gyerekek cím Palotai Borisnál még nem, de Juhásznál már elidegenítően hat: túlmutat a versbéli idillen, láthatóvá téve, milyen brutális személyi kultusz uralkodott abban a „modernizáló diktatúrában”,6 amely Európa- és Ázsiaszerte neveztetett el településeket Sztálinról, s azonos urbanisztikai térrácsokat és ikonográfiát használt Kelet-Németországtól egészen a Csendes-óceán partjaiig.7 A versbéli gyerekek ebből a kontextusból természetesen nem sokat érzékelnek. Ez az alulnézet általában jellemző a szerző verseiben és novelláiban szereplő alakokra: „Egyszerű munkásemberek voltunk, mit tudtuk mi, hogy szétrohad a fejünk felett a rendszer?” – mondja a Salgó blues egyik szereplője.8 A város és alkotói más nézőpontból mutatja meg a szocialista építést. A mértani nyelvhasználat térképpé változtatja a tájat, mintha csak a tervezőasztalon látnánk a környéket: „Az emelkedőkkel szabdalt völgyet a patak / és az azzal párhuzamosan futó vasút / is keresztülmetszette.” A vers ugyanakkor a tervezés kudarcára is kínál (metaforikus) magyarázatot: „A terveket túl erős kézzel vésték a papírra, a feladatokat olyan egyenlettel oldották meg, amiből kihagyták az embert. // Elnéptelenedik a megyeszékhely.” (20.) A záró sor riasztó konklúziója már a ciklus jelenkori problémákat előtérbe helyező, utolsó két verséhez vezet át. Az Örökség az egykor élhető környék pusztulásával vet számot: „Néhány évtizede még a város ékszerdobozának nevezték a ma nyomortelepként ismert völgyet.” (21.) A már idézett Eladósor a szegregáció témájához nyúl vissza, a nyitóverssel együtt foglalva keretbe a ciklust. A szöveg láthatóvá teszi, hogy miközben a gazdaság ▼ 6 Tamás, Antitézis, 45. 7 György Péter, Állatkert Kolozsváron – képzelt Erdély, Magvető, Budapest, 2013, 213. 8 Juhász, Salgó blues, 55.
