Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - „A szerkesztő az első olvasó” (Pintér Lajossal Pál Sándor Attila beszélget)
18 új szemléletet hozhatott volna, lehetett ez ’77-’78-ban, még Pesten kezdtem, de már a Forrás -időszakban fejeztem be. Benne volt Tolnai Ottó, Domonkos István, Farkas Árpád, Szilágyi Domokos, akikről én tudtam, de a magyarországi köztudatban nem voltak benne. És persze Baka István és Nagy Gáspár és így tovább. Elsőkötetesek és kötetnélküliek is. Na most egyszer csak fordult a széljárás, szigorodott valami miatt a világ, kiadták egy fölsőbb politikai lektornak, Bata Imrének szupervízióra, aki akkor lépett be öregen a pártba, és lett az Élet és Irodalom főszerkesztője, és ezek szerint főcenzor. A kiadóban pedig odaadták Sík Csabának, aki szintén nekilátott a nagy kiadói liberalizmus után rendet csinálni, és ők ketten, meg még ki tudja, kik, a kiadási folyamatot leállították, a könyvet pedig elkaszálták. Megvan a tartalomjegyzék, megvan a lektori, cenzori jelentés, és megvan a főszerkesztői válasz is, amivel a kiadó a szerződést felbontja. (nevet) Ha Rigó Robi feldolgozza az anyagot, akkor ezt a kötetet rekonstruálni lehetne. Kiderül majd, hogy érdemes-e rá. Az az érzésem, hogy talán igen. Ami tapasztalatom volt huszonpár évesen új tendenciákról, új törekvésekről, ebbe az antológiába beleszerkesztettem. – Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a két tényező, a fiatalság problematikája és a határon túliak szerepeltetése buktatta meg a könyvet, hiszen ha volt két dolog, amitől az akkori (kultúr)politika irtózott... – Nézd, mindenki hazudott, hiszen nem mondták meg, és le sem írták, hogy pontosan mi a baj vele. Mellébeszélés volt. Arra emlékszem, bár a részletekre már alig, utálom is az egészet, hogy Reményik Sándor szerepeltetését kifogásolták. Hát, valamire hivatkozni kellett. Nyilván nem ez volt a baj. Még egy dolgot arról, hogy milyen volt a világ. A harmadik vagy negyedik könyvem lehetett, aminek akadályozták a megjelenését. A Szépirodalminál kallódott, ment az igen-nem, igen-nem játék. Az egyik héten majdnem kiadták, a másik héten majdnem nem. „Na, majd Pándi Pál eldönti” – mondták. Bementem egy pár hét múlva, és megmutatták a Pándi záró lektori vagy cenzori jelentését. Ami különben illetlenség, mert nem tartozott rám, ez egy belső ügy, de ugye a szerkesztő ezzel takarózott. Nem adták ide, de bementem, hogy elolvassam. Pándi Pál körülbelül azt írta, hogy „a Pintér Lajos nagyszerű költő, a versei csodaszépek, föltétlenül kiadásra javaslom azokat – de nem ezeket!”. (nevet) – Nagyon jó! Megvan a végszónk.
