Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Egy csikk búcsúszavai (Zelei Miklós hagyatékáról, posztumusz könyve kapcsán – Filep Tamás Gusztáv, Gazsó L. Ferenc és Pethő Sándor beszélgetése)

sósorban azok, amiket közösen csináltatok, Feri, beletartoznak a saját riportjai, beletartoznak a versek. Nem köztudott, hogy Miklós verseskötettel jelentkezett először, 1980-ban. Az első kötetének Fodor András volt a címadó (pontosabban címváltoztató) keresztapja. A versek aztán később sem tűntek el az életműből, bár kétségtelen, hogy a súlypont másfelé tolódott. Aztán ott vannak a drámák, szám szerint tízegynéhány. És magától értetődően ide sorolandók az életmű gerincoszlopát jelentő rövidebb-hosszabb prózai művek is. Több disszertációnyi kutatási anyag a jövő irodalomtörténészei számára. Ráadásul ennek a terjedelmes életműnek van egy olyan sajátos közép-európai vonása is, mellyel az utókor irodalomtörténészei mindig nyögvenyelősen, többnyire politikai preferenciáik szerint tájékozódva szoktak számot vetni. Az irodalmi életművek az írók halála után többnyire ott ragadnak a könyvespolcokon. Közvetlen hatást - az elemzésükből élő, és ezzel tudományos kreditpontokat gyűjtő irodalomtörténészektől eltekintve - legfeljebb azokra gyakorolnak, akik a könyveket leveszik a polcról, és persze el is olvassák. Ez azonban nyilván a legolvasottabb író esetében sem jelenti azt, hogy könyvei bármilyen közösség sorsát mélyrehatóan átformálhatnák. Miklós életművéhez viszont hozzátartozik a Szelmenc-történet is. Talán nem mindenki tudja: létezik egy aprócska felvidéki falu, Szelmenc, ami az első világháború utáni határváltozások eredményeként egyszer csak két falu lesz: Kis- és Nagyszelmenc. A ház az egyik, a pajta a másik országban. Közte három embernyi magas szögesdrót. A Dél- Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásakor mindkettő Magyarországhoz kerül, a második világháború után az egyik Csehszlovákiához, a másik a Szovjetunióhoz. A valamikori községnek épp a főutcáját vágja ketté a határ. A ház az egyik, a pajta a másik országban. Közben három embernyi magas szögesdrót. A Dél-Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásakor mindkettő Magyarországhoz kerül, a második világháború után az egyik Csehszlovákiához, a másik a Szovjetunióhoz. Ezeknek az államoknak a széthullása után pedig Szlovákiához, illetve Ukrajnához. Miklós több évtizeden át dolgozott a két falurész egyesítésén. Utazott, interjúkat készített, forrásokat kutatott fel, fáradhatatlanul szervezett, levelezett. A kettézárt falu című, több kiadásban megjelent könyve ennek a dokumentuma, de a Zoltán újratemetve című, külföldön is szép sikert aratott drámája is ebből az élményből született. Végül több évtizednyi munkával az Egyesült Államok Kongresszusáig is eljutott az ügy, és a két falurész ma, ha nincs is egy országban, legalább átjárható. Úgy tudom, Miklós budapesti búcsúztatásának órájában mindkét Szelmencen megszólalt a harang. Ez a szép gesztus egy igazi közép-európai történet záróakkordja. Olyan történeté, melyben az író vállalja azt a feladatot magára, és - legalábbis ebben az esetben - viszi sikerre, mely boldogabb korokban és régiókban a politikusok dolga lenne. Tehát itt olyan komplex életmű formálódott ki, amely lekéredzkedik a könyvespolcról, és - a Szelmenc-könyvvel mindenképpen - kiköveteli a maga kicsinyke, de létező helyét a közép-európai lokális történelemben is. Ezek nagyobb 48