Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Pál Sándor Attila: A múlt mint munkahely (László Ferenc: Honi bestiárium és György Péter: A gyanútlanság vége)
131 ténetük, a temetetlen, temetésre váró holtak hiánya nem egykönnyen felejthető. Itt »lelték halálukat«, és máshol, egy másik időszámításban, egy idegen galaktika mélyén valaki naponta várja, hogy hírt kapjon róluk, azokról, akik már nem beszélnek soha többé, s akikről mi sem beszélünk többé.” (214.) A kötetcímadó szöveg a legszemélyesebb talán mind közül, s meggyőzően érvel amellett, hogy a 2020-as évben valami végérvényesen megváltozott, eltört (miként a ’74-es, átkozott évben Cseh Tamásnál és Bereményi Gézánál, csak jóval konkrétabban és egyúttal visszavonhatatlanabbul). Az utolsó szöveg pedig szintén egy kiállításról szól, a Tandori-házaspár emlékkiállításáról a Virág Benedek Házban. A verebekről, akiket eltemettek a Tabánban, végtisztességet kaptak, s a halál és az élet botrányáról, mintha volna különbség ember és madár személye között a Tandori-univerzumban, minthogy nincsen. Tandori társadalmon belüli vagy kívüli társadalma, mikro- vagy makrovilága egyenrangú és teljes életeket vonultat(ott) fel, teljes viszonyrendszerekkel, halállal, létezéssel, bonyodalmakkal, aggodalmakkal, tragédiákkal, veszteségekkel, s hogy történetesen madarak, medvék, lovak népesítették be ezt a világot, az nem releváns, nem kevésbé releváns, mint ha emberek lettek volna. Mit lehet kezdeni tehát a kulturális, irodalmi felejtéssel, s mit lehet tenni ellene? Kell-e egyáltalán? Utóbbi kérdésre a válasz csakis határozott igen lehet, s hogy mit és hogyan lehet cselekedni, arra két erős ajánlatot kapunk László Ferenc és György Péter könyveiben. Sok munka vár még ránk, de nem vagyunk egyedül. (Jaffa és Magvető, 2022)
