Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Pál Sándor Attila: A múlt mint munkahely (László Ferenc: Honi bestiárium és György Péter: A gyanútlanság vége)
128 Minden, a kötetben található írás megjelent már előzetesen folyóiratban, kivéve egyet, amelynek címe Az emlékezet próbái: Kertész Imre – A holokauszt kon textusai és az irodalmi jelentésváltozások kérdése. György Péter az Alon Confino-féle Alapító Múlt-fogalommal dolgozik, némiképp összekapcsolva Bibóval: létezővé kell tenni, újra- vagy inkább egyáltalán megalapítani a holokausztról szóló részét a múltunknak, hogy változás legyen, hogy létezőnek lehessen tekinteni, hogy legyen miről elrugaszkodni, mihez képest beszélni – ha jól értettem az alapvetést. „A kérdésem tehát az, hogy az elmúlt évtizedek megannyi vitatott holokausztjelentését követően van-e lehetőség a holokausztnak a magyar társadalomtörténetbe, tehát a kulturális világokba való végleges beemelésére.” (33.) Ebben az összefüggésben a holokauszt a magyar társadalom alapkérdésévé válik, ha tetszik, alapító kérdésévé, ez György Péter szerint Kertész felismerése is. Rendkívül érdekesnek találtam a két publikálatlan regénykezdeményt, melyekkel foglalkozik, az Én, a hóhér t és A szodomai magányost, reméljük, mihamarabb elérhetőek lesznek a nagyközönség számára.11 A tanulmány második része A trauma egyidejű és utólagos leírása és leír hatatlansága címet viseli, s a vészkorszakban elpusztult, illetve azt túlélő áldozatok naplóiról szól, a harmadik pedig leginkább arról, hogy milyen egyéb, nem nyelvi feldolgozásai, megjelenítési formái vannak még a holokausztnak, lehetnek-e egyáltalán. Ez a rész Jane Korman és Adolek Kohn videóperformanszáról szól főként, az auschwitzi táncról Gloria Gaynor I Will Survive című számára, ugyanakkor a szerző azon állítását, hogy mintha mindebben láthatatlanul Kertész is ott lenne, azaz hogy a holokauszt színrevitele, performatív aktusban való transzformációja összekötné őt a videóperformansz alkotóival, s megidézné, furcsállva olvastam. A Kertész-tanulmányt12 egy szintén bőséges Petri-tanulmány követi ( Nincs mit keresnünk itt tovább – A Petri-paradigma), amely Petri gondolkodástörténetének és életműszervező alaptraumájának (Kepes Sára öngyilkossága) felvázolása után/közben a Petri-poétika, a Petri-œuvre hanyatlástörténetként való elgondolásával megy szembe. Szól a fiatal Petri vívódásairól többek között a marxizmus–kereszténység összeegyeztethetőségéről (gimnazistaként!), s itt kell megjegyezni, hogy György Péter e munkában szintén kivételes forrásból dolgozhatott, amikor is hozzáfért Petri beszélgetéseihez utolsó élettársával, pontosabban annak kéziratához, mely ’89-ben készült. Az utolsó előtti rész zárása így szól: „Petri költészete példátlanul fontos üzenet a palackban, a magyar költészet számos regiszterét használó, vitathatatlan erejű szövegek összessége, amely lefordította annak a szubkultúrának ▼ 11 Ebbéli reményét György Péter is hangsúlyosan kifejezi a tanulmány negyedik, záró részében, sőt, véleménye szerint a teljes Kertész-értést jelentősen befolyásolhatná publikálásuk. 12 Kertész esetében bonyolítja a kérdést, hogy akár tetszik akár nem, az is vastagon emlékezet(politika)i problematika, hogy egy finoman szólva is furcsán és átláthatatlanul gründolt és működő intézet viseli a nevét, mely ráadásul már Petri György hagyatékának őrzője is.
