Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Szilágyi Márton: Agitatív vers a pusztulás sejtelmében (Petőfi Sándor: Föl a szent háborúra!)
76 több szónok közreműködésére számítottak, s ezek egyike volt Petőfi. Alighanem az már magának Petőfinek a döntése lehetett, hogy erre az alkalomra ő egy elszavalható verset készít (azt nem tudjuk, s mivel az egész eseményre nem került sor, nem is tudhatjuk, vajon az ilyen szituációhoz nem szokott Arany miképpen tervezte volna megoldani a feladatot – a másik két tervezett szónok, Egressy Gábor és Fáncsy Lajos, színészek lévén, nyilván boldogulni tudtak volna a nagy tömeghez való szólás retorikai szituációjával). Ha a Föl a szent háborúra! című verset a föntebbiek értelmében a Nemzeti dal párdarabjának tekintjük, akkor jól látszanak az eltérések. Az 1849-es versnek ugyan az agitatív jellege megmaradt, erre utal a címbe foglalt, illetve a versben strófakezdő pozícióban meg is ismételt „föl” szó, amely a Nemzeti dal elején olvas ható „talpra” felszólítás megfelelője. Ám az – a Petőfi március 15-i előadásaiban különösen hatásosan érvényesülő – elem, hogy a költemény mintegy két szólamra bomlik (a lírai éntől elhangzó felszólításra a közösségi szólamként felfogható, többes szám első személyű refrén válaszol – Petőfi ez utóbbit mindig a tömeggel ismételtette a szavalása során), teljesen hiányzik már az 1849-es versből. Ott már csak a prófétai megszólalás maradt meg. Ez persze összefügghet azzal is, hogy Petőfi nem lehetett teljesen biztos a nagyszámú, mozgósítható, tevékeny tömeg jelenlétében (amennyiben valóban azt feltételezzük, hogy a vers a népgyűlésre készült) – de ez persze egyáltalán nem biztos feltételezés, érdemes egyéb okokat is keresni az eltérő poétikai megoldásra. Ebből a szempontból fontos annak számontartása, hogy a kinyilatkoztató, azonnali visszajelzésre nem számító megszólalásnak valóban lehetett funkciója a mű megfogalmazásakor. A vers szóhasználata, a „szent háború” emlegetése ugyanis sajátos intertextuális kapcsolatban áll azokkal a kormányközleményekkel, amelyek a hivatalos lapban, a Közlönyben nem sokkal korábban, május 22-én, 23-án és 24-én jelentek meg, s amelyek a háborús helyzet – az orosz betörés – miatt országos imádságra és nemzeti böjtre hívtak föl mindenkit, felekezeti különbség nélkül.21 Ezen a ponton ugyanis olyasmi jött létre, amire korábban nem volt példa: a Petőfire jellemző apokaliptikus beszédmód összetalálkozott egy hasonló jellegű, közösséginek szánt, s szintén bibliai gyökerű hivatalos retorikával, amelyet néhány, katolikus szerzőtől származó egykorú reflexió, valamint utólagos visszaemlékezés éppen azért bírált, mert a minden bizonnyal Horváth Mihálytól fogalmazott országos ima „a kereszténység odaengedő szelleme helyett vad bosz szú”-t sugároz.22 Vagyis itt az is különleges, hogy Petőfi nem a kormányt bírálva, ▼ 21 Az alábbiakban ezt a háromszor is megjelent szövegegyüttest a máj. 22-i szám alapján idézem; a szövegeket és az egykorú reakciókat elemzi: Fazakas Gergely Tamás, Emlékezet és térhasználat: Nemzeti és felekezeti ünneplés Debrecenben a 19. század második felében, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2022 (Loci Memoriae Hungaricae 10.), 11–32. 22 Ahogyan Plosszer Ferenc tábori lelkész, Pápa város káplánja fogalmazott; idézi: Fazakas i. m. 25.
