Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Sümegi György: Nagy István 1923-as kiállításának sajtója
21 görcsös bottal a kezében, szálas, csontos, izmos combjain szűk magyar nadrággal hagyta ott Alfalut [...], és özvegy édesanyja a határig kísérte. [...] Aztán egy útszéli Krisztuskép előtt összeborultak, és megcsókolták egymást.” A szülőföldjét elhagyó Pista azóta „bejárta Münchent, Düsseldorfot, Bécset, Párist. [...] A Manet-féle impresszionista iskolához tartozott, tusrajzai és pasztelljei legtöbbször az „anyját ábrázolták”. Az idézett jellemzés mögött nem túlzás fölfedeznünk a festő Nagy Istvánt, még akkor is, ha Surányi a novella további részében a párizsi írói és képzőművészkörökben – még Munkácsyéban is – jelleméhez nem passzoló otthonosan létezőként jeleníti meg. A gyújtogató novella első része, amelyben bemutatja Nagy Pista festőművészt, 1919. november 23-án jelent meg, tehát Surányi a megjelenést megelőző hónapokban személyes találkozásuk alapján rögzíthette jellegzetes portréját. S ha mégis írói fantázia szülte ilyenné a novellaalakját, akkor hallomásból, valakinek az elbeszéléséből – Lykáéból, akivel az Uj Idők nél találkozhatott – vehet te fiziognómiai és testi adottságainak, művészi útja stációinak és irányának a jellemzőit. Surányi Miklós művésznovellái és könyvei eleve kijelölhették őt a Singer és Wolfner kiadónál a Nagy István-könyv megírására. A föntebb említett Wolfner-levél már akkor íródott, amikor szerződés11 kötöt te (1920–1925) Nagy Istvánt a kiadóhoz,12 s a körültekintő mecénás és munkatársai szervezték meg a Nemzeti Szalon-beli kiállítását, amelyen először voltak láthatóak az alföldi korszakának képei és a további magyarországi barangolása során fogalmazott opusok: alföldi, badacsonyi, balatoni, dömösi és somogyi ihletésűek is.13 A katalógus bevezetőjében Lyka néhány megállapítása meghatározóan hatott Nagy István műveinek a későbbi recepciójára. Pl. a stílusa „határozott, mással össze nem téveszthető. [...] Sok tájképe eszembe juttatja Arany János fukarszavú, de ▼ 11 Solymár István szerint „szóbeli szerződése” volt a Wolfner-céggel, s „időszakonként 5000 koronát kapott a cégtől. Ennek fejében Wolfnerék kapták a képeit. Csak 1923-tól módosult úgy a megállapodás, hogy valamennyit ő is eladhatott.” Solymár István: Nagy István . Bp., 1977. 47–48. A kiadóval Mednyánszky László és Rudnay Gyula volt még szerződéses viszonyban. Mednyánszky szerződése: Mednyánszky László Följegyzései 1877–1918 . Szerk.: Bardoly István. Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2003. 387-393. 12 A kiadó vezetőjének, „az öreg Wolfnernek nem nagyon tetszettek” Nagy István akkori pasztelljei. Tamás Henrik elbeszéli Wolfner József meggyőzését: „Farkas István felhívta a figyelmemet Nagy Istvánra, és ő, Lyka Károly meg én nagyon ajánlottuk apjának, hogy menedzselje ezt az érdekes, kissé nyers, de nagy erejű [...] művészt. Ez a tehetséges festő nagyon nyomorúságos viszonyok között élt, és fontos lett volna, hogy nyugodt megélhetést biztosítsunk neki. Különösen Farkas István, Wolfner fia exponálta magát érte. Egy alkalommal éppen Nagy István dolgát tárgyaltuk, és mindenképpen rá akartuk bírni Wolfnert egy kétéves szerződés megkötésére. Azzal érveltünk, hogy Nagy István nagy erejű, őstehetségű művész, akit mi a magyar Van Gogh-nak tartunk. Javában tárgyaltunk, amikor a titkárnő Lázár Bélát jelentette be. »No ez éppen kapóra jön« – mondja Wolfner, »mindjárt megkérdezem a véleményét Nagy Istvánról. Jó, hogy jön tanár úr, nézze meg ezeket a pasztelleket, mi a véleménye róluk?« Lázár fölényesen nézegette a képeket. »Hát milyen véleményem legyen? Semmilyen véleményem sincs róluk.« Végtelenül bosszantott ez a fölényes hozzá-nemértés, és így szóltam Wolfnerhez: »Ha eddig kételkedett Nagy István művészetében, most elvetheti minden aggályát, és kösse meg minél előbb a szerződést. Megvan az ellenpróba arról, hogy Nagy István igenis jó művész, mivel Lázár nem tartja annak.« Lázár nagy dohogva el is ment, mi pedig végleg eldöntöttük, hogy Nagy Istvánnal meg fogunk állapodni.” Tamás Henrik emlékezései (művészekre, képszalonokra, a Tamás Galériára...) és műgyűjte ménye. Szerk.: Nagy András. Janus Pannonius Múzeum MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Bp., Pécs, 2004. 45. 130–131. 13 Nemzeti Szalon. Nagy István gyűjteményes kiállítása 1923. október . Bev.: Lyka Károly. Mezőtúri és dömösi képek: katalógus 2., 80., 152., 157., 214., badacsonyiak: 7., 18., 150., balatoniak: 10., 20., 35., 75., 123., 125., 213. és somogyi: 149.
