Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Tóth László: Mozgó világ (Széljegyzetek – elszelelt esztendőkhöz – 1970-es évek)
28 ban még nem juthat szóhoz, pedig időnként remek dolgokat produkál”. S végre megjelent a Mozgó Világ második száma is (sőt, ő már a harmadikat is látta, de az még nem került utcára), melyben „jóformán csak fiatalok vannak”, „esetenként nagyon jó anyaggal”, noha a lap szerinte rossz. Ami pedig őt illeti, a minap sikerült leadnia a kiadónak a második kötetét is. Egyelőre pedig Svájcba készül „karácsonyozni”, bár addig még le kell tennie egy vizsgát is. (1971. december 17., péntek) Konszolidáció 1. Az e heti Vasárnapi Új Szó Bábi Tibor Egyszemű éjszaka , közelebbről pedig Zalabai Zsiga Irodalmi Szemle -beli, az antológiánkról írt kritikája elleni támadásának első részét hozza (A költészet – mágia? varázslat? ), melyben első pillantásra az az óriá si véleményfordulat a megdöbbentő, melyet velünk s verseinkkel kapcsolatban Tibor bátyánk az 1970-es Új Szó -beli bemutatásunk óta tett. Igaz, akkor még Szalatnai Rezső (meg Mács József volt a célpont), s tkp. még nem igazán lehetett tudni azt se, mit is jelent majd, illetve mit is követel meg majd tőle (is) a konszolidáció, azóta azonban már tisztán látni, hogy merre, milyen irányba fordult a szekér rúdja. Közben ugyanis, mint írja, világossá vált számára, hogy az országban zajló „társadalmi folyamatok” rendkívül „sok ellentmondást hoztak a felszínre”, melyek „érlelődésünk folyamatát” is „rendkívül ellentmondásossá” tették. S bár kötődtünk ugyan az „empirikus igazságokhoz”, de „eszmeileg felvértezetlenül sodródtunk bele” az irodalomba, aminek azután az lett a következménye, hogy az „empirikus igazságok” némelyikünknél „leszűkültek az egyéni tapasztalatra és az egyéni élményre”, mely azután kiszorítja verseinkből a „tágabban vett társadalmi problematikát”. S bár ő már az említett 1970-es bemutatásunkkor tudta, hogy az antológiánkkal „nem lesz minden rendben”, ami leginkább az „akkori körülményeken”, illetve az „antológia szerkesztőjén”, azaz – ha most nem is nevesíti – Tőzsér Árpádon múlott, mégsem szólt hozzá eddig, noha akkori véleménye alapvetően nem változott rólunk. Ám hogy most mégis tollat fog, az Zalabai Szemle -beli kriti kájának köszönhető (Egyszemű éjszaka, kétszemű kritika ), mely részben ellentmond Bábi korábbi tételének, hogy nem hatottak ránk különösebben a szürrealisztikus irányzatok, mi több, a „marxista esztétikával összeegyeztethetetlen alapállásokat” tulajdonít nekünk. No fene!, még utóbb kiderül, hogy Tibor bátyánk Zalabaitól s vélt rágalmaitól akar megvédeni bennünket! Amikor azonban idáig jutottam Bábi olvasásában, innen kezdve már erősen fegyelmeznem kellett magam, hogy fel ne ordítsak, a frászt hozva parányi garzonunkban tőlem fél méterre gubbasztó feleségemre, aki megrémülve kitörő indulatomtól, esetleg kiszaladhatott volna a világból is. Mert ugye világos, így tovább B. mester, Zalabai kritikájában az „egészen mindennapi lakáshiányt tágította ki egy Csoóri-féle otthontalanság érzetévé”,
