Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Borsodi L. László: Árvulás; Kihullatva; A csontok éneke; Bartimeus (versek)
11 az arcom, és annak minden rándulása, a szájam, amit kimond, és főleg, amit nem, a tüdőm, és minden levegővétele, a szívem ritmusa, kihagyása, nyugalma, vérköreim, miként a rózsabokrok, gyomrom talaja, cserjéi, bokrai, fái, a belek alagútjai, a vesék apadó kútjai, erős lábam feszülése, s ha néha megremeg, mind a tiéd, a tiéd volt, és a tiéd marad, akár a föld, amelybe egyszer befogadsz, akár az idő, ami a te kezedben van, s amiből egy napon kihullatsz örökre. A csontok éneke (zsoltárparafrázis 22.) A sedleci osszárium falára Ha kapudon csengetek, nem nyitod ki, hiába írok e-mailt, hiába telefonálok. Hiába próbállak hallgatással, szép szóval, finom irónia, fojtott káromlás mit sem ér. Üveg üveg mellé, poharaim is sorakoznak, de koccanás marad a koccanás, vigasztalan, a bor színében sem a te arcod ragyog fel, magamra sem lelek, másra sem ismerek. Valahonnan, a sötétből farkasok vonítnak, medvék szaggatják, ölik a bárányaimat. Szájam kiszárad, nyelvem repedez, elhagynak a szavak, szívem kiürül. Csontjaim szanaszét hevernek, porlanak – a széllel szóródva dicsérnek Téged, kit hiába kerestelek, kire nem leltem soha.
