Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Péter Szabina: Mészáros Ágnes szobái (A benyomás és a kifejezés szubjektivitása)
82 tudattalan lelki világgal való foglalkozás során a figyelmet a lélek mélyén zajló történésekre irányították. Gondoljunk csak Ávilai Szent Teréz Belső várkastély című írására, amely sok mindent tanítani kíván nekünk arról, hogyan építsük belső várkastélyunkat , a lelkünket, szobáról szobára, tégláról téglára, türelmesen, humorral, kreativitással. Ez az alkotói intenció érhető tetten Mészáros festményeiben is – különösképp a Belső szoba és a Sötét szoba tárgyköréhez sorolt munkákban –, amelyeken a lélekben zajló érzések, intuíciók, hangulatok, benyomások álomszerű lenyomatait láthatjuk. A figuratív és a nonfiguratív határán mozgó festményekből áradó érzelmi hangoltság belső képek és emlékek áramlását indítja el a befogadóban. Ezek a „láthatatlan világból” érkező érzések és impulzusok, szabad asszociációk egytől egyig arról árulkodnak, hogy Mészáros a belső képek megfigyelője és megalkotója. A festmények aurájában szinte szükségszerűen a fantáziaképek, az álmok és a víziók irányába terelődik a néző figyelme: a lélek legbelsejébe, vagy inkább legbelsejéből nyíló kis ajtón keresztül vezet az út azokhoz a mélyen szunnyadó, sejtelmekből, intuíciókból formálódó képekhez, amelyekből ezek a munkák táplálkoznak. Ahogyan az álmok, úgy ezek a festmények is a lélek működésmódjáról adnak jelzéseket: festővászonra felvitt jelzései egyszerre egyetemesek és egyediek. Egy másik fontos rétege ezeknek a festményeknek a női témákhoz, nőművészethez köthető tartalmi kapcsolat folytonos jelenléte. Munkásságában feltárhatóak azok az elemek is, miszerint nőművész ként foglalkoztatja saját helyének kije lölése és önmeghatározása is. A tudattalan irányába történő elmozduláson és az intuícióra való hagyatkozáson túl az a kontextus is foglalkoztatja a festőt, amelybe többek között a nemi szerepekkel kapcsolatos klisék, sztereotípiák is beépülnek. Mintha ezen építmények dekonstrukciójára is törekedne: Harcosság, kritikai él helyett azonban finom irónia, ambivalencia, lágyabb, személyesebb hangvétel, könnyedség jellemzi alkotásait. A 20. századi Európai Iskola céljait megidéző – attitűdjével, témaválasztásaival mintha a modern és az avantgárd hagyományokat próbálná rehabilitálni. Az absztrakció jegyében is alkot, azonban mindezt úgy teszi, hogy a személyességet és saját közvetlen életélményeit nem szorítja háttérbe. Absztrahált portréiban, a formák, az anyagok, a természethez való viszonyulásában határozottan fellelhető a női nézőpont. Olajfestményein a nyomhagyás bensőséges művészetének egyedi felfogásával találkozhatunk, a színekkel és a vonalakkal történő játéka a közelség rekonstruálásának lehetőségét kínálja számunkra: általuk a művész gondolkodásmódjának nyomaira bukkanhatunk, s azokból kiolvashatóvá válik a spontaneitásból, a véletlenekből létrejövő esetlegességek műalkotásokba történő integrálására irányuló alkotói szándéka. A figuratív és a nonfiguratív határmezsgyéjén egyensúlyozó festményei a véletlen jelentőségének lehetőségeiből létrejövő újabb és újabb lírai absztrakciókként mutatkoznak meg.
