Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Fried István: Petőfi Sándor: „nemzeti költő” „nemzeti költészete”
14 ságokkal járt, de Štúr elhivatottságát és (nép)vezéri tekintélyét elismerve, ezáltal a szlovák nemzeti mozgalmat új fázisába elvezető tevékenysége, hozzátéve polémikusan „nemzeti” publicisztikáját, kitűnően illik abba a regionális irodalomtörténési sorba, mely egyben Petőfinek is igen tág értelemben véve irodalmi környezetét alkotja (nem a hatás-befogadás, nem a közvetlen kapcsolat, hanem egy költészettipológiai megközelítést érvényesítve). Míg azonban a Petőfikortárs szlovák, szerb, horvát poéták a romantikus áttöréshez szükséges terminológiát többnyire részlegesen teremtik meg, a szlovákok és a szerbek az új, a népnyelvből megalkotott irodalmi nyelv általános elfogadtatásának ellentmondásaival küzdenek (marginalizálni kívánván az egyházi nyelvhasználathoz és klasszicizáló tendenciához fűződő poétikát és retorikát), Petőfi előtt egy korábbi nemzedék elvégezte az európaizálással és korszerűsítéssel összefüggő feladatokat. Noha Petőfi felhasználván és parodizálván az elődök irodalomrendszerét, korántsem járatlan úton haladt, éppen a költői státus jellegét tekintve kísérelte meg részint a „haza s emberiség” költői egymásra vetíthetőségének újszerű megfogalmazásával a „nemzeti költő/költészet” fogalmának az átstrukturálását. Részint a népies, romantizáló, patrióta, valamint (nem csak a fordítások révén megvalósítható) európaizálás/egyetemességre törekvés tónusainak együvé hangszerelt, együtt nagyobb hangerővel zengő megszólaltatását. Így ami Vörösmartynál idézett Pázmány-epigrammája szerint „legszentebb vallás”, Petőfinél a lírikus beszédének természetes megnyilatkozása, mely módot nyújt a különféle műfaji konstrukciók összegző szemléletére, egy, az európai költészetváltozatokkal párbeszédbe lépő költészettan egyszerre európai és hazai karakterének megteremtődésére. Az, hogy Petőfi mindenekelőtt Béranger nem csak Franciaországban elismert és népszerű verseinek fordítására vállalkozott15 (egyébként Goethe is becsülte a francia poétát, költészete Horatiusra és Háfizra emlékeztette),16 ne tévesszen meg, ez nem lehetett akadálya más francia szerzők (így Sue és Hugo) iránti érdeklődésének; inkább tartsuk szem előtt, hogy Béranger lírája egy bizonyos tónus, modalitás – számára – elfogadható, meghonosítható műfaji-nyelvitematikai változataként volt felfogható. Egyben segítség egy Béranger-típusú (népszerű) költészet beépíthetősége mellett egy sokkal szélesebb spektrumú „nemzeti” költészetben. Legalább ilyen jelentős a heinei dal adaptációja. Emellett nem csak az ifjúkori átültetéssel lehet érvelni, hanem a dalköltészet önironizáló gyakorlatának (beleértve az érzelmesebb hangvétel csattanós megkérdőjelezését a csattanóban, a rímek jelentésességének parodizáló vonásait, amelyek kétségbe vonhatják a gondolatmenet retorizáltságát, nem utolsósorban publicisztikus ▼ 15 Hankiss János, Petőfi és a francia költők. Budapesti Szemle 1922, 192. k., 551. sz, 1–28. 16 Goethe, Schriften zur Weltliteratur. Insel Taschenbuch, Frankfurt am Main, 1987, 249.
