Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Két beszélgetés Orosz Istvánnal – az Apakönyvről
62 – Laci arról beszélt, hogy énkönyvet írt, de hát te is írtál ilyen könyvet, nyilván ennek a könyvnek a részeként, az Apakönyv részeként, de írtál Kecskemét-könyvet is. Sőt, mindketten írtatok Kecskemét-könyvet. Arra kérlek, mesélj egy kicsit arról, neked milyen identitásod volt van ehhez a városhoz kötődően! OI: Nekem egy kicsit nyilván más, mint apámnak volt, mert ő el akart innen kerülni, én meg beleszülettem Kecskemétbe, kecskeméti vagyok, úgyhogy nekem ez nem volt kérdés. Bár nekem aztán végül el kellett mennem. De úgy mentem el, hogy amikor mondjuk a KTE játszik, akkor én tudom, hogy nekem ott kell ülnöm a televízió előtt. Sőt, volt rá eset, hogy Apuval együtt voltunk meccsen, de hát ez még inkább a ’60-as években volt, amikor a KTE egyáltalán nem volt olyan jó futballcsapat, mint mostanában. – Meg nehéz róla is elképzelni egy kicsit, hogy egy focimeccsen legyen... OI: Pedig fontos volt neki. Tudta az Aranycsapatot is, de ami érdekesebb volt, az úgynevezett ezüstcsapattal is tisztában volt, azzal a válogatottal, amelyik még egy előző világbajnokságon lett második helyezett. Tehát érdekelte őt a foci, gombfocizni pedig kiválóan tudott. Szórakoztatóbb ember volt ő, mint amire ti emlékezhettek. – A kicsi mérges öregúr. OI: Kicsi mérges öregúr... Idősebb korában egyébként már ez a bácsizás volt megszokott, Füzi Laci is Laci bácsinak szólítja, ami nekem persze jól esik, de hát tudom, hogy azért az itteni barátaimnak nem Laci bácsi volt ő azért. Bár higgyék el, hogy megmelegedett a szívem azon, amikor például a könyv szerkesztésén együtt dolgoztam Káldi Zsuzsával, aki valószínűleg személyesen soha nem ismerte, de amikor szóba hozta, ő is mindig azt mondta, a Laci bácsin dolgozik. FL: Elhoztam egy könyvet emlékként, a Homok-haza című kiadványt, amely 1994-ben jelent meg. Itt volt a bemutatója ebben az intézményben. Amit István mondott, ahhoz kapcsolódnék. Egyszer csak Szekér tanár úr elindította ezt a könyvet, hogy a jelenlévők írjanak nekem, mint szerkesztőnek valamit a könyvbe. Én, aki világéletemben Laci bácsinak szólítottam, a következőt kaptam tőle. Egy nagyon rövid kis szöveget Laci bácsitól: „Köszönettel: Orosz Laci”. OI: Tehát ő nem hiszem, hogy magát Laci bácsinak szólította volna. FL: Így használta. Én nem tudtam – másokat sem – így „per Laci” szólítani. Egyszerűen számomra Laci bácsi volt. De Kecskeméthez hadd térjek vissza, a Kecskemét-jelenséghez. Mondjátok, hogy akart tanítani Szegeden, akar tanítani Pesten. Én ’76-ban láttam először Orosz Laci bácsit. Másodéves hallgató voltam, Csetri Lajos tartott előadást, és Laci bácsi, aki akkor a tanszéken tanított, bejött a professzor előadását meghallgatni akkor mondták, hogy Orosz László kecskeméti és Katona Józseffel foglalkozik. Tehát ez volt az én képem róla, és amikor ’82-ben idekerültem Kecskemétre, megkerestem Grezsa Ferencet – aki egyébként Laci bácsi tanítványa volt –, és azt mondta, hallom, Kecskemétre kerültetek; ha egy dol-
