Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Végel László: Ellenállva és reménykedve (Naplójegyzetek 2005-ből)
21 (Trianon előtt) Trianon. 1919-ben összeírták Bácskában a vagyoni állapotokat. Az 1919-es népszámlálási adatok szerint Vajdaság lakosságának 33,5 százalékát szerbek tették ki, 32,6 százalékát magyarok, 23.7 százalékát pedig németek. A földnélküliek 41 százalékát magyarok, 32 százalékát a szerbek és 18 százalékát a németek képezték. Tehát Trianon előtt a magyarok gazdasági helyzete volt Bácskában a legrosszabb. Ők képezték a nincstelenek, a napszámosok, a béresek tömegét. A bácskai magyarok Trianon előtt is páriák voltak, s azok maradtak Trianon után is. Igaz, volt néhány dúsgazdag magyar földbirtokos, de ettől, amint látjuk, nem lett jobb a magyarok helyzete. Erről nem szabad megfeledkezni, most, amikor néhány új potenciális magyar nábob azt ígérgeti, hogy ha guruló forintoknak hála tőkére tesznek szert, akkor Kánaánba vezetik az itteni kisebbséget. (Andrić és Tito) Napvilágra került Ivo Andrićnak a Svéd Tudományos Akadémiához intézett levele, amelyben a Nobel-díjas író javasolja és támogatja, hogy 1973-ban Titónak ítéljék oda a Nobel-békedíjat. Most már nem bosszankodom ezen, hiszen sokkal megértőbb vagyok az egykori karizmatikus politikus iránt, mint egykor. Talán a titoizmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett. Viszont, nem tudom elfelejteni azt a tényt, amikor 1971-ben Jugoszlávia fordulóponthoz, a rendszerváltás küszöbére ért, és a karizmatikus marsall az antiliberális fél oldalára állt, ahelyett hogy lépésről lépésre az országot a többpárti parlamentarizmus felé vezette volna. Ha akkor jó utat választ, talán nem történik velünk mindaz, ami megtörtént. Csak azt nem tudom még, hogy lezárult-e ez a történet. (Mai szenvedélyek) Senki sem beszél saját bűneiről. Csak a másokéról. Mégpedig olyan nagy szenvedéllyel, mintha saját erényeit ecsetelné. A legtöbb embernek immár nem ügye a saját erénye, csak a másik tévedése és bűne. (Kosztolányi „mentalitása”) Kosztolányi írta: „Egy falu, egy kisközösség, tulajdon országomban idegenebb nekem, mint egy idegen város. Valahányszor városba érkezem, úgy tetszik, hogy hazaérkezem.” A szabadkai származású Kosztolányi, ha csak tehette, keresztül-kasul kóborolt Európában. Szerencséjére nem került a bácskai politikus-mentalitásszakértők markába, akik alaposan megleckéztetnék, és e mondata után bizonyára rossz bizonyítványt állítanának ki róla odafenn Budapesten. A szelíd bácskai Kosztolányi-rajongókat azonban mindez cseppet sem zavarja, hallgatnak és bólogatnak, s bizonyára abban reménykednek, hogy a pártasztalról lehullik számukra egy kis morzsa. (Ártatlanság) A mediterrán partokon a tengerhez szólva Simone Weilt idézem: Ártatlannak kell lennünk ahhoz, hogy vádoljanak bennünket.
