Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 12. szám - Végel László: Ellenállva és reménykedve (Naplójegyzetek 2005-ből)

19

veszem a kezembe, a nagyapámra emlékezem. A nagyapák történetei azonban a képzeletre alapoznak, a história titokzatos borghesi mag köré szerveződik. Ez határozza meg a saját ismeretanyagomat is, amiben jelentősen különbözik magyarországi barátaim ismeretétől. (A belgrádi kandeláberekről) Valamikor a nyolcvanas évek végén Esterházy Péter kiugrott a meg-megálló személyautóból, és egy macska gyorsaságával felmászott a mellettünk posztoló kandeláberre, hogy szemügyre vegye a kocsisort, amely Gorbacsovot és kíséretét szállította. Amikor visszahuppant a kormányülésre, és hallva a mögöttünk sorakozó autók tülkölését, a következőképpen magyarázta váratlan gesztusát: „Történelmi eseménynek vagyunk a tanúi.” Igaza volt. Gorbacsov éppen Miloševićhez igyekezett, aki felvilágosította az orosz pártvezért, hogy milyen legyen az igazi szocializmus. Gorbacsov azonban nem értette a szerb pártvezér mondókáját. A Szovjetunió békésen szétesett, a jaltai világrend megbillent, Jugoszláviában elkezdődött a véres etnikai háború. (Egy sétabotról) A márciusi havazásban a sugárúton megpillantottam régi barátomat. Meglepődve láttam, hogy erősen sántikál. Amikor észrevett megállt, és a sétabotjára támaszkodva integetett felém. Csíkos, fekete-fehér nadrágot viselt, és botjának aranyfogantyúja volt. Életmódot változtattam, mondta gyerekes örömmel. A szeme csillogott. Amióta sántikálok, folytatta, még a reggelihez is gondosan megterített asztal mellé ülök. Rendszeresen vasalom a nadrágomat, kifényesítem a cipőmet. A sétabotot a nagyapámtól örököltem, s azért kószálok vele a városban, hogy meggyőzzem magam, nem élek a mai korban. Elutaztam, elköltöztem, elvándoroltam. Így ténfergek – hidd el –, azóta jobban érzem magam, még a köszvény sem kínoz. Aztán búcsút vettünk. Sokáig néztem utána. Úgy tűnt, hogy egyre gyorsabban lépked, valójában úgy haladt előre a sugárúton, mintha már nem is sántikált volna. Aztán én is fürgébben folytattam az utam, úgy tettem, mintha kezemben aranyfogantyús sétabotot szorongatnék. (Nagyapámra emlékezve) A szerbiai újgazdagokat látva, a szocializmusról álmodozó bácskai nagyapámmal rokonszenvezem. Akkor sejteni lehetett, hogy miről tűnődtek a nincstelenek, a napszámosok vagy az örök elégedetlenek. Ma erről sem illik beszélni. Ma csak arra nevelik őket, hogy szavazzanak az urakra. (Miért félünk József Attilától?) József Attila jubileuma. Nem értették. Félreértették. Visszaéltek vele. Félremagyarázták. Most azt mondják, nem időszerű, de ünneplik. Szerintem soha még nem volt ennyire időszerű, mint ma, az általános lírai semmitmondás idején. Ezért megint félre kell majd érteni, félre kell magyarázni és kiadósan ünnepelni az árva költőt, akitől – Petri és még néhány rendbontó kivéte-