Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Végel László: Ellenállva és reménykedve (Naplójegyzetek 2005-ből)
17 (A divatos Balkánról) A szerémségi oldalon a Duna medrében albán holttesteket szállító hűtőkocsi kötött ki. A Belgrád melletti Batajnicán albán tömegsírokat találtak. Nem tudni pontosan, hány feltáratlan sírgödör létezik. A tettesek megint ismeretlenek. A surdulicai Mačkatica gyárban koszovói albánok tetemeit égették el. A rendőrség intenzíven nyomoz. Vonzódás a pusztításhoz, a megsemmisítéshez? Lángokban álló bordélyház? Ezekben a fogalmakban gondolkodott a Balkánról Cioran román esszéíró. Tegyünk úgy, mintha nem érdekelne bennünket, vágjuk sutba a shakespeare-i képzeletet? A történet irracionális, amely azonban csak egyféle racionális perspektívából írható le, illetve mondható el. Ebben a világban merültem el – lehet, túlságosan –, ezért el kell távolodnom tőle, hogy megértsem. Döbbenten konstatálom, hogy bennem, körülöttem valami végérvényesen megszűnt. Ez már túl van a politikán és az erkölcsön: az egész világ változott meg. A Balkáni mágust írva egyre világosabbá válik, hogy a szavak életének egy átmeneti, fluid korszaka lezárult. Nem tárható fel a titok a késő modern próza bravúros nyelvjátékával, mert ebből csupán csak egy felszínen csillogó misztikum születik. Camus pontos mondataira gondolok (az elmúlt években a Pestis nagyobb hatást tett rám, mint harminc évvel ezelőtt), azonban sejtem, egy napon divatba jön a homályos, misztikus Balkán, amely inkább rejtegeti a lángokban álló bordélyházat, mintsem feltárja. (Kenyér és kalács) Nemzeti, nemzeti, nemzeti. A hangadó csoportok szótára ebben merül ki. Minden utcasarkon egy-egy nemzetszakértő kínálgatja, árusítja csodatevő gyógyszerét. Aki valamit el akar érni, az próféta lesz a bácskai tájhazában. A bömbölő hangerőtől nem lehet különbséget tenni a kuruzsló és a lelkiismeretes orvos között. Talán abból következtethetünk a különbözőségre, hogy utóbbi hangja valamivel halkabb. Persze, nem vonom kétségbe – még a kuruzslók estében sem – a szólamok mögött meghúzódó nemes szándékot, elhivatottságot. Ám e hangok hallatán Fülep Lajos figyelmeztetése jut eszembe. Szerinte a „nemzeti öncélúság” tudomást sem akar venni arról, hogy a nemzetinek nem okvetlenül a nemzetközi az ellentéte, hanem az álnemzeti. Az elburjánzó sekélyes álnemzeti szólam bírálata tabutéma lett. Tudjuk, hogy létezik, de nem illik bírálni. „A nemzeti: művé átlényegült jellegzetesség; ahol hiányoznak a mű megértésének, önmagában értékelésének föltételei, ahol lemondanak a mű autonóm értékeléséről, ott hiányoznak a nemzeti jellegzetességek megértésének és értékelésének föltételei is”, írta a zengővárkonyi lelkész. Mondandójának tanulsága, hogy a baj oka oly gyakran nem a „nemzeti érzék hiánya”, hanem sekélyessége. Akik minduntalan a nemzetre hivatkoznak, azok könnyen saját jó szándékuk kelepcéjébe esnek, és úgy járnak, mint az egyszeri uralkodó, aki azt kérdezte, ha a nincsteleneknek nincs kenyerük, akkor miért nem fogyasztanak ízletes, finom kalácsot. A mostani ínséges időben főképpen időszerű, tartsuk tehát szem előtt ezt a bölcs gondolatot a sekélyességről.
