Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Pikó András Gáspár: Az énképzés módozatai Bereményi Géza Vadnai Bébi című regényében (I. rész)
69 utal, hogy több kezdő íróval is egymagában felér, az írás által megképzett énjének dezintegrált, decentralizált mivoltára is utalást hordozhat. Mint arra recenziójában Széchenyi Ágnes rámutat,20 Dobrovics viszonyulása a fiatal írók „rajához” még a valóságreferencialitás igénye nélkül is párhuzamba állítható Bereményi Géza állásfoglalásaival a nemzedéki kérdésben. Bereményi írói pályája szintén egy ilyen antológiában indult, ugyanakkor maga és kortársai kapcsán is mindvégig következetesen elutasította a „nemzedék” homogenizáló és esetleges kategóriáját. A csoportképbe belemosódó énvesztés motívuma így, a cselekmény eddigre nyilvánvaló tér-idő koordinátái mellett egyértelmű metafikciós kommentárként értelmezhető. Nem Bereményi volt az egyetlen az ekkoriban induló írók közül, aki elutasította a korszak irodalompolitikájának gettósító, a fiatal nemzedéket egybemosó, kiskorúsító tendenciáit, melyeknek egyik legfőbb eszköze pont az antológia-formátum volt. „1969 ugyan az antológiák éve volt, de a szerzők csak mint „fiatal írók” lehettek jelen az irodalmi életben. Joggal érezhették, hogy az irodalompolitika „kiskorúsítja”, „eltömegesíti”, „arctalanítja” őket.”21 – írja számos jelentős korszaktörténeti adatot felvonultató tanulmányában Morsányi Bernadett. A szövegében tárgyalt példák közül adalékként kettőt itt is érdemes még megemlíteni: egyrészt az 1969. augusztusi Lillafüredi Fiatal Írók Konferenciáját, melynek az Írószövetségben előre meghatározott célja a „fiatal írók problémájának” kezelése volt, és fentebb jellemzett, kiskorúsító-uniformizáló jellege, valamint a célzott korosztály ezzel szembeni ellenérzése a hivatalos, rendszerváltás után közreadott jegyzőkönyvet22 olvasva egyértelmű. Másrészt a szintén 1969 nyári, az Új Írás három számán keresztül megjelenő körkérdést a „fiatal írók” ügyében, melyre a beérkezett válaszok rendszerint az új folyóiratok, írói műhelyek létrehozását javasolták, valamint az aktuális magyar irodalmi intézményes berendezkedését, a „folyóirat- s könyvkiadás, az irodalomszervezés s intézményei meglévő rendszerét, a szerkesztői alapelveket”23 kritizálták. „Előkerült az „arctalanítás”, az ömlesztés, falkában közlés problémája is. [...] Ugyanakkor a kritika a fiatalok szemére vetette, hogy a magyar formai újítók az ötvenévesek (Örkény, Mészöly, Mándy, Hernádi), s hogy a neveket időnként fel lehetne cserélni az egyes novellák alatt.”24 Több mint tíz éves távlatból, a nyolcvanas évek elején Szilágyi Ákos a késő hatvanas, valamint a teljes hetvenes évek magyar irodalmi életét „gépezetként” jellemezte, ▼ 20 „ [A Vadnai Bébi] [F]inom utalásrendszere felhívás a „nemzedék” (a tagadott nemzedék) újbóli irodalomtörténeti számbavételére. Széchenyi, 101. 21 Morsányi, Bernadett, Magyarország és egy ifjú nemzedék a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. in: ELTE doktori publikáció a Doktori Iskola honlapján, 2009. http://epika.web.elte.hu/doktor/publ_Morsanyi_B1.htm – hozzáférés: 2022. január 13. 22 Fiatal Írók tanácskozása, Lillafüred 1969 / Dokumentumok, szerk.: Mezey Katalin, Zimonyi Zoltán. Széphalom Könyvműhely, Új Kilátó, 1995. Idézi: Morsányi i.m. 23 Morsányi, i.m. 24 Morsányi, i.m.
