Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Vass Norbert: Kancsal vakcsibék
27 a dédi a kunyhaját ‒ megegyezés szerint. És a cimborálás tényéről a cédula máig ott lógott a kemence fölött. Vörös volt, akár ősszel a rókaszemek, és vörösök voltak rajta a betűk is, hiszen az orrvérével rótta rá a patás a kitételeket. Luca-napkor foszforeszkált viszont a paktum szövege, méghozzá annyira, mint nászórán a szentjánosbogarak potroha. Száz éve őrizték a papirost a Cilárik ősei, ahogy más a szeme világát őrizi. De mivel latinul írtak a rafinált ördögök akkoriban, nemigen tudta senki se, hogy a cetlin mi van. Az anyja böjti boszorka volt tehát, bár a Cilárik nem bírta elfogadni ezt. Ettől még egymásnak adták náluk a kilincset az alvégiek, hogyha megszorultak valamiben. Rontott ugyanis a Cilárik anyja füsttel, kővel, még takonnyal is. Öntött a sparheltra sercegő viaszt, az útra friss főtt babot, és éneklésre bírt szinte minden gyógyfüvet. Budáig távolsági bérlete volt, hogy röpködhessen szombatonként a Gellérthegy fölött a többi vasorrúval. Megdelejezte hazafele a fonott kerítést, amelyet a buszra váró kiskrapekok krachedlivel hánytak tele. Ha viszont ábrándosabb volt a közérzete, visszasírt az életbe fölfordult csimbókokat, hogy mikor szélcsendes este jött, balgán keressék az égen a párjukat. Ismerte a szívekben lakó matematikát, összeadni is tudott meg választani. Szentképes könyvjelzőkre jegyezte föl a rímes ártósorokat, és vajszaporító fohászok álltak a receptkönyveiben. Templomba azért járt csupán, hogy kigombolja az emberek nyakából a szagos misén a parfümériát, és a tóba dobálja a tömérdek illatot, mivelhogy rühellte a halak szagát. És hát, elkotyogta egyszer a Röpülj páva!-körön, hogy egy letörölt Black Sabbath-kazetta tokjában tartja számon a felmenői nevét Biblia helyett. Az anyja keresztnevét a Cilárik nem mondta ki soha. Ha viszont szentelt vízzel keresztet vetett, rájött a hasmars egy szempillantás alatt. Azt gondolta, ez a genetika. Merthogy a régi kontraktus miatt érte el alighanem a hígfosás. Tisztában volt vele. A tisztaság volt különben is a Cilárik mindene, és mivel a kunyhójuk úgyis söprűvel volt tele, könnyedén elfoglalta magát. Nem komálta az anyja piszkos dolgait. Portalanított minduntalan. Mikor két ávós csöngetett hozzájuk, nem sokkal Sztálin halála után, az udvaron pucolta épp a becsináltnak való kányatetemeket. Kíváncsi volt, mit keresnek ezek itt, úgyhogy abbahagyta a tollfosztó műveletet, és az ablak alá settenkedett. Ki tudta venni tisztán, gondosan, mikor azt javallta az anyjának az egyik bőrdzsekis, hogy a teliholdkor való palántázást be kéne fejeznie. Nagyobb feje kerekedett tudniillik a Cilárikék káposztáinak így, mint a belső párt köreiből bárkinek. Ennek meg nem volt jó üzenete. Tettek a Cilárik anyjának egy ajánlatot a vörös tiszturak. Megteszik ‒ azt mondták ‒ csontrakónak az SZTK-ban városon, és nem kérnek cserébe túl sokat. Szerette hersegtetni a mámi a káposztatorzsa-darabokat, így aztán megizzasztotta kissé a tekintetével a titkosrendőrbajszokat, de mivel nem tudta, hogy a dédi szerződése mire kötelez, bólintott végül is. Alákanyarította a megállapodást. Attól fogva a bőrdzsekiseknek súgta a titkokat, amelyek a fülébe jutottak öntés vagy rontás alatt.
