Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 10 szám - Havasréti József: „Ez a tiéd…”
13 a képből, és látszott az állat egyik szeme, amelyet színes üveggel pótoltak. Igen, a preparátor-szakkör! Más kölykök zongorát meg angolt tanultak, ők dögöket tömtek ki. Mint Anthony Perkins a Psychóban. Megvolt nekik az állatpreparátorok kézikönyve: hogyan készítsünk élethű pótszemet megolvasztott, drótra csöppentett üvegből és hogyan színezzük azt. Hogy miért galamb? Mindketten tudták; ő itt, ebben a szétivott kurva életben, Ákos pedig a pokolban. Galambfóbiája volt, amivel begyűjtött jópár apai pofont, amikor nem ette meg a Fater otthon kotyvasztott galamblevesét, a zsírgyöngyös finom galambleveskét, hogy fulladjanak meg tőle, aztán mindez csak tetőzött, mikor a fertőzést, amitől a bal keze tönkrement, még gyerekkorában, a kibaszott galamboktól, egy véletlen sérülés nyomán, a vérébe került szartól (és hát attól, ami benne tenyészett) elkapta. Ettől kezdve, amikor kiderült, hogy végül nem kell levágni a kezét, a Fater nem erőltette már a galamblevest, sőt, a galambdúcot is elbontották a haverjánál, ahonnét apja a levesnek való fiókákat (azokat a golyvás kis dögöket a rusnya csőrükkel) rendszeresen hozta. Újból elhátrált a képtől. Eszébe jutott a vodka. Újból letottyant a székre, felkapta a palackot a földről és meghúzta. A vodka égetett. A bal karja sajogni kezdett; a sérülés emlékétől, vagy csak megerőltette a kép kicsomagolása közben, ki tudja. Emlék: a kavicságyon térdelt, ami a galambdúcot szépen körbe fogta, mellette feküdt a létra, egyik vége a kavicsok között, másik vége a közeli rózsabokorban. Az apja megragadta a felhasított kezet; vasmarka volt, a friss fájdalomcsóva az agyáig lobbant. A fater kigombolta a sliccét, elővette a farkát és a nyílt seb fölé tartotta. Forró vizelet fröcsögött mindenfelé, az ingére, az arcára, sőt a szemébe is. Ákos a háttérben röhögött, hisztérikus hangon, a térdét csapkodva, az apjuk őt kérte meg, hogy szedje ki a dúcból a kisgalambokat, de Ákos rühellt felmászni oda és öccsére bízta a feladatot. Turkáljon Zolika a szarban. A vizelet fertőtlenít, jelentette ki a Fater, katonáéknál tanultam. Elrakta a farkát, megfordult, az Ákoshoz lépett és lekent neki egy pofont. Ákos elterült a földön; Zoli pedig tudta, hogy ez baj, nagyobb baj, mint az akkor még jelentéktelennek látszó baleset (hogy egy galambszaros szög felhasította), jóval nagyobb annál, hogy majdnem otthagyta a fogát, amikor pár nappal később negyvenkétfokos lázzal a kórházba vitték, és az orvos már az amputációt fontolgatta. Szóval egy galambfej. Erős indítás, gondolta. Átvizsgálta a teljes felületet. A kép síkját a rücskös bitumen uralta, ebből fodrozódott elő itt-ott a műgyanta és a purhab. A repedésekből fakó textildarabkák és gyűrött papírcafatok lógtak. Milyen nehéz lehet? Vállával nekitámaszkodott a képnek, hogy ellene tartson, nehogy agyoncsapja, a lábát megfeszítette, az ép kezével pedig maga felé döntötte a képet. A súlyát próbálgatta. Nehéz volt, mint valami szekrény. Vagy nehezebb. A piac mohósága és az emberi hülyeség úgyszólván végtelen; bizonyára ezt is megvenné valaki, rémesebb műtárgyakat is piacra dobtak már és egy látványos
