Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 6. szám - Juhász Tibor: Égéstermék; Talpfák (versek)

17 Juhász Tibor Égéstermék Fogyatkoznak a lombok sárga és piros foltjai. A töppedő levelek még takarják a spontán szemétlerakók tetejét, de a kifáradt olajradiátorok már látszanak a bekötőúti porták elejében. A hősugárzók burkolatának műanyag darabjai is, meg a sparheltek, mintha megrágták volna őket. Nemsokára a törzsek letűzdelt karókra fognak hasonlítani, az ágak szövevénye kormos csontozatra, és a ködben, amely a következő hónapokban nem szívódik fel a hétvégi házak környezetéből, rongyok, autógumik bűze terjed majd. De addig a teljes meztelenedés, a csapadék, az iszamós avar. Talpfák A buszforduló után, az egykori bányaigazgatóság épületei mögül, vasbeton ütközők takarásából indulnak. Nyugvó szerkezeteket rejtő mellékházak, dombba vájt víztározók kísérik útjukat, aztán csak az itt-ott megbontott kerítés tart velük, akácok vetekednek tölgyekkel. A vezérdrótokban meg­megbicsaklanak az alacsonyan nőtt gallyak, és ahol a részönkormányzat kivágatta a fákat, futásuk abbamarad. Csak a sínek tartanak tovább a lakott területen. De hogy elvezetnek-e még az akna lejáratáig, azt a csőd óta évről évre kevesebben tudják megmondani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom